hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A GVH erőfölénnyel való visszaélés gyanújával folytat vizsgálatot a Google-nél

  • adozona.hu

Az európai fogyasztóvédelmi hatóságok elérték, hogy a Google a jövőben világosabb és pontosabb tájékoztatást nyújtson felületein. Az óriáscéget néhány éve a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is egyértelműbb kommunikációra kötelezte, jelenleg pedig erőfölényes vizsgálatot folytat vele szemben, olvasható a GVH honlapján.

Az Európai Bizottságot és a tagállami hatóságokat tömörítő Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózattal (Consumer Protection Cooperation Network; CPC) folytatott párbeszéd hatására a Google vállalta, hogy egyes platformjain a jövőben egyértelműbb tájékoztatást fog nyújtani a felhasználók számára. A változások azt célozzák, hogy a fogyasztók teljesebb információra alapuló, tudatosabb döntéseket hozhassanak, amikor igénybe vesznek valamilyen szolgálatást.

Az egyeztetéseket követően a Google vállalta, hogy a megrendelések során korlátozza az árakra és az elállásra vonatkozó egyoldalú változtatási lehetőségeit, valamint létrehoz egy e-mail címet, amelyen a fogyasztóvédelmi hatóságok jelezhetik a jogsértő tartalmakat és kérhetik azok gyors ügyintézését.

A Google Flights és a Google Hotels felületei kapcsán a cég csatlakozott a többi nagy szálláshelyplatform átláthatóságot szolgáló kötelezettségvállalásaihoz. A felületek emellett egyértelműsítik, hogy a felhasználók kivel szerződnek, árengedmény esetén mekkora volt az eredeti ár, illetve ellenőrzöttek-e a szolgáltatásokról olvasható fogyasztói vélemények.

A Google Store és a Google Play Store a szerződéskötés előtt világos tájékoztatást ad majd a szállítási költségekről, az elállási jogról, a javítási- és cserelehetőségekről, valamint az eladóval kapcsolatos információkról és kapcsolatfelvételi lehetőségekről.

A Google Play Store feltünteti, hogy a felhasználók miként válthatnak az országonként eltérő verziók között, a cég pedig tájékoztatja a fejlesztőket az ún. „geo-blocking”-tilalmakról – vagyis alkalmazásaik EU-szerte egységes elérhetőségének kötelezettségéről, illetve a fizetési módok megkülönböztetés-mentességéről.

Néhány évvel ezelőtt a magyar versenyhatóság szintén a fogyasztók jogszerű tájékoztatásának érdekében írt elő kötelezettségeket a Google számára az Allo chatkliens kapcsán, amelynek hatására a kaliforniai cég világszerte 44 nyelven pontosította kommunikációját.

A GVH jelenleg erőfölénnyel való visszaélés gyanújával folytat vizsgálatot annak feltárására, hogy Google keresőjében dalcímekre megjelenő, ún. dalszövegkártya alkalmazásával az óriáscég versenyjogot sértő módon részesíti-e előnyben saját szolgáltatását.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink