hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

8 milliárd forintos uniós támogatás két új magyar kutatási központnak

  • MTI

Mintegy nyolcmilliárd forinttal (26 millió euró) támogatja az Európai Bizottság két új magyar kutatási konzorcium létrehozását a termelésinformatika és termelésirányítás, valamint a molekuláris orvostudományok területén – mondta el hétfőn Budapesten Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NFKI) Hivatal vezetője.

A Horizont 2020 keretprogram Teaming pályázatán elért eredmény a magyar kutatók kiemelkedő sikere – hangsúlyozta Pálinkás József, aki kiemelte azt is: a kiegészítő hazai forrásokkal, valamint a résztvevő magyar és nemzetközi intézmények támogatásával a két program összesen 22 milliárd forintból valósulhat meg a következő hét évben.

A kutatás-fejlesztés terén alacsonyabb teljesítményű európai országokban új kiválósági központok létrehozását elősegítő nagy presztízsű pályázat 10 nyertesét – köztük portugál, szerb és bolgár projekteket – erős versenyben, 27 ország összesen 169 pályázatból választották ki két lépcsőben – fűzte hozzá Pálinkás József. A sikeres magyar pályázást az NKFI Hivatal koordinálta.

A pályázat eredményeként a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem és a Szegedi Egyetem, valamint az MTA Biológiai Kutatóközpontja együttműködésével valósul meg. A projekt szakmai igazgatója, Fésüs László kiemelte: Magyarország jelentős eredményeket könyvelhet el az egyébként rendkívül költséges molekuláris orvostudományok terén. Az új központtól azt várják, hogy csökkentheti a résztvevő intézmények közötti széttagoltságot, segítve többek között a közös infrastruktúra-fejlesztést is.
„Biztos vagyok abban, hogy egy sikertörténet elején járunk” – fogalmazott Fésüs László, aki hangsúlyozta azt is: az összesen 15,6 milliárd forintos projekt megvalósításában közreműködik a németországi Európai Molekuláris Biológia Laboratórium, amely az élettani kutatások terén az  Európai Unió legsikeresebb központja.

Az új kiválósági központ olyan orvosbiológiai kutatásokra fog koncentrál, amelyek a nem járványszerűen terjedő, de tömegeket érintő – világszinten évi 30 millió áldozattal járó – népbetegségekkel foglalkoznak. Külön hangsúlyt kapnak a Magyarországon is igen elterjedt immunológiai, daganatos, anyagcserés, valamint szív- és érrendszeri megbetegedések – hangsúlyozta Martinek Tamás projektmenedzser, aki szerint az új központ gyorsítani tudja majd a kutatási eredmények klinikai alkalmazását és új terápiás módszerek kidolgozását is.

A Termelésinformatikai és Termelésirányítási Kiválósági Központ (EPIC) a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetében (MTA SZTAKI) és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME) jöhet létre. Mint Kádár Botond projektmenedzser elmondta, az új központ elsősorban a gyártási digitalizáció területére, a kiberfizikai termelési rendszerekre fog koncentrálni.

Az ipari gyártás a magyar GDP tekintélyes részét, mintegy 25-26 százalékát teszi ki, és a magyar kormányzat célja ennek további emelése. Ebben fog tudni segíteni a több mint negyven résztvevőt, köztük számos piaci szereplőt maga mögött tudó 6,5 milliárd forintos projekt az innovációs folyamat felgyorsításával és a digitalizációs kultúra terjesztésével az ipar területén – hangsúlyozta Kádár Botond. A programban a német Frauenhof Társaság is részt vesz a felhalmozott szakmai tudás átadásával.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink