hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

622 hamis szakvéleménnyel 800 milliót csaltak

  • MTI

Vádemelést javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli bűnügyi igazgatósága az ügyészségnek tizenkét ember, köztük orvosok ellen, mert a gyanú szerint közreműködtek munkavállalók után járó, több mint 800 millió forint állami támogatás jogosulatlan felvételében - tájékoztatta a bűnügyi igazgatóság sajtóreferense az MTI-t szerdán.

Kuperczkó Adrienn közleménye szerint az ügyben tíz baranyai székhelyű cég és egy egyéni vállalkozó érintett, a pénzt 622 dolgozó megváltozott munkaképességét igazoló hamis orvosi szakvélemények alapján szerezték meg.

A pénzügyi nyomozóknak egy korábbi ügy kapcsán tűnt fel, hogy Komlón és környékén jelentősen megnőtt azon munkavállalók száma, akiknek alkalmazói megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásához kapcsolódó állami támogatást vettek igénybe.

A sajtóreferens közölte: kiderült, a támogatás alapjául szolgáló, úgynevezett hétpontos igazolásokat minden esetben ugyanaz az orvos állította ki, ezért az általa készített dokumentumokat a munkaügyi központ később már nem fogadta el, a nyomozók pedig vádemelési javaslattal zárták le az ellene indított eljárást.

Ezután újabb gyanú merült fel, hogy a korábbi visszaélésben érintett cégek és vállalkozók egy része másik két orvost vont be az "üzletbe", anyagi ellenszolgáltatásért új igazolásokat szereztek be tőlük, majd használtak fel súlyos munkaképesség-csökkenést elszenvedett munkavállalók alkalmazásával járó támogatás jogosulatlan megszerzéséhez - tette hozzá Kuperczkó Adrienn.

A sajtóreferens közleménye szerint az ügyben tizenkét gyanúsítottat hallgattak ki, köztük azt a pécsi és komlói orvost, aki a 622 hamis szakvéleményt kiállította. A bűncselekmény érintettjei ellen üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt javasolnak vádemelést.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink