hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

500 ezer forint alatt lehet majd névtelenül adományozni

  • adozona.hu

Hamarosan pontosítják a névtelen adományozás betiltásáról szóló, múlt szerdán megjelent, és csütörtöktől hatályos kormányrendeletet – közölte Facebook-oldalán Orbán Balázs államtitkár – számolt be a 444.hu.

Az államtitkár bejegyzésében azt írja, hogy "az eddigiekhez képest ugyanolyan feltételek mellett lesz biztosított a jövőben is az 500 ezer forint alatti adományok felajánlása, miközben a nagyobb összeget adományozók esetében erősödik az átláthatóság követelménye".

A kormány 2017-ben szigorította első körben a civilek beszámolási kötelezettségét az adományokról. Akkor előírták, hogy amelyik szervezet egy év alatt 7,2 millió forintnál több pénzt kap külföldről, annak viselnie kell a "külföldről támogatott szervezet" címkét hivatalos iratokon és kiadványokon, illetve név szerint be kell számolnia arról, hogy kik a külföldi támogatói. Ezt a törvényt az EU Bírósága jogellenesnek találta, úgyhogy a magyar parlament idén kénytelen volt visszavonni. Helyette azt a törvényt hozták, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék – idézi fel cikkében a 444.hu.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink