hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

150 millió forintos bírság egy gyógyszerreklámra

  • adozona.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a MERCK Vegyi és Gyógyszeripari Kereskedelmi Kft. (MERCK) tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, mert a jogszabályi tilalom ellenére egy gyógyszerész ajánlotta vény nélkül kapható, gyógyszerként nyilvántartott Flexagil krémjét televíziós reklámfilmjeiben 2015 márciusa és 2016 júliusa között. A céget 150 millió forintos bírsággal büntette a versenyhivatal.

Az ágazati szabályozás értelmében egyetlen gyógyszer reklámja sem tartalmazhat olyan utalást vagy kifejezést, amely tudósok, egészségügyi szakemberek vagy ismert személyiségek ajánlását tartalmazza. A GVH álláspontja szerint a tilalom az egyes (az adott termékkategória fogyasztását növelő) bizalmi jegyek alkalmazását hivatott korlátozni a versenysemlegesség védelme érdekében. A fogyasztó ugyanis hajlamos előnyben részesíteni olyan termékeket, amelyeket szakember, azaz, az adott területen szaktudással, tapasztalattal rendelkező személy vagy egyébként is a fogyasztó bizalmát és figyelmét élvező személy népszerűsít.

A vizsgált reklámban egy patikai élethelyzet jelent meg, és a reklámfilm több eleme (gesztusok, narráció, képi megjelenítés, szelekciós folyamat) is azt üzente a fogyasztóknak, hogy a gyógyszerész ajánlja a Flexagil krémet.

A vizsgálat során a GVH a vállalkozás által becsatolt többféle kutatás eredményeit is értékelte, azonban lényeges, hogy a kutatási eredmények csupán segítik az értékelést: a vizsgált reklámok értékelését, értelmezését a GVH-nak kell elvégeznie. Az európai bírósági gyakorlatban is általános elvárás, hogy ne egy kutatás, hanem mindenekelőtt az eljáró hatóság ítélje meg a vizsgált tájékoztatás által hordozott tartalmat.

A jelen ügyben kiszabott bírság mértékét alapvetően a hosszú ideig futó reklámok jelentős költsége határozta meg, továbbá a GVH

  • enyhítő körülményként értékelte, hogy a MERCK később módosította kereskedelmi gyakorlatát, valamint a versenyfelügyeleti eljárás során elfogadta, hogy a reklámban szereplő patikus egészségügyi szakember ajánlásának is tekinthető,
  • súlyosító körülményként vette figyelembe, hogy a vizsgált kereskedelmi gyakorlat jelentős számú fogyasztót ért el, és az érintett termék bizalmi.

A fogyasztók többféle termékkategóriába tartozó, különböző minősítésű fogyasztási cikkekkel és szolgáltatásokkal találkozhatnak a különböző piacokon, amelyeken eltérő szabályok jelölik ki a reklámozási kereteket. Ha ugyanis a szabályozás és a jogalkalmazás nem állítana fel szigorú, minden vállalkozásra kiterjedő kereteket, akkor a termékeiket jogszerűen forgalmazó és reklámozó piaci szereplők jelentős piaci hátrányba kerülhetnének.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink