Telephely az Európai Bíróság ítéleteinek tükrében

Megosztás Tetszik

Jelen cikksorozatban a telephellyel kapcsolatos szabályokat tekintjük át elsősorban forgalmi adózási szempontból. A hazai és a közösségi szabályok ismertetésén túl kiemelt figyelmet fordítunk a témában született Európai Bírósági esetek elemzésére is. A sorozat utolsó két cikkében a közösségi bírósági ítéleteket mutatjuk be, elsőként az időrendben is korábban született, a telephely fogalmát tisztázó ítéleteket, majd pedig az időben újabb (frissebb) ítéleteket elemezzük.

Cikksorozatunk előző részeiben (első rész: Telephely, fióktelep, gazdasági letelepedés: magyar és EU-s áfaszabályok, második rész: Telephely fogalma az áfa tükrében – magyar törvény vs. uniós szabály, harmadik rész: Telephely és áfaregisztráció: mi a különbség?) a telephely – fióktelep – gazdasági letelepedés fogalmát tisztáztuk, illetve azt, hogy mikor – miért fontos a telephely vizsgálata a forgalmi adózásban. Megállapítottuk, hogy a telephely kérdés elemzése meglehetősen komplex, több tényezőtől függ.

Talán a legkorábbi eset, amely nem kizárólag a telephely kérdéséről szól a Gunter Berkholz (C-168/84) eset. Fontos kiemelni, hogy az adott ítélet még a rendelet hatályba lépése előtt született – azaz még nem volt definiált telephelyfogalom. A jogesetben Berkholz játékgépek, zenegépek telepítését és üzemeltetését látta el. Az adóalany néhány játékgépet kompok fedélzetére is telepített, és bár az alkalmazottak munkaidejük egy részében ellenőrizték – javították – karbantartották a gépeket, de Berkholz nem tartott fenn állandó személyzetet a kompokon. A Bíróság elé terjesztett egyik kérdés arra irányult, hogy az adott gépek telephelyet keletkeztetnek-e. A Bíróság a kérdésre nemleges választ adva kimondva, hogy csak az minősül telephelynek, ha az adóalany az adott szolgáltatások nyújtásához szükséges humán és technikai erőforrásokkal (folyamatosan) rendelkezik.

A humán- és technikai erőforrások meglétét az ARO Lease BV (C-190/95) eset is vizsgálta. A kérdéses esetben egy holland lízingcég belga lízingbevevőknek nyújtott lízingszerződést (közvetítők segítségével). A kérdés az volt, hogy a holland lízingcégnek Belgiumban telephelye keletkezett-e a lízingbe adott gépkocsik tekintetében. A Bíróság itt azt állapította meg, hogy nincs meg a megfelelő humán- és technikai erőforrás, amely megalapozná a telephely meglétét, mivel a holland cégnek nem volt sem irodája sem munkavállalója Belgiumban (a gépkocsiállomány és s szerződéskötésben közbenjáró közvetítők megléte önmagában nem alapozta meg a telephelyet). Hasonló következtetésre jutott a Bíróság a luxemburgi LeasePlan esetében is (C-39/96).

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, hogy megtudja milyen további EUB-ítéletek születtek telephely kérdésében még azelőtt, hogy a telephely fogalmát rendeletben tisztázták volna!