adozona.hu
Vádat emeltek három férfi ellen 150 milliós adócsalás miatt
//test-adozona.hu/afa/Vademeles_150_millios_adocsalas_P0Q9SG
Vádat emeltek három férfi ellen 150 milliós adócsalás miatt
A Fővárosi Főügyészség különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat egy cégcsoport két vezetője, valamint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei kisvárosban élő számlagyáros férfi ellen – közölte az MTI.
A Fővárosi Főügyészség azt közölte kedden az MTI-vel, hogy egy 58 éves vállalkozó egy olyan élelmiszer-kiskereskedő, de fagylaltüzemet is működtető cégcsoport vezetője és tulajdonosa volt, amely fiktív számlák befogadásával, majd valótlan tartalmú adóbevallásokkal 2014 januárja és 2017 júliusa között mintegy 150 millió forintnyi vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A vállalkozó – a háttérben maradása érdekében – 2014-ben felkérte 50 éves társát, hogy a tulajdonában álló cégcsoport egyik cégében ügyvezetői tisztséget lásson el, valamint utasításainak megfelelően a cégcsoportnak közvetlenül „alászámlázó” és strómanokkal működtetett gazdasági társaság tényleges irányítását is végezze el, miközben társát folyamatosan ő látta el utasításokkal is.
A két férfi megállapodott abban is, hogy a cégcsoport ingatlanjain végzett, nem számlaképes személyektől származó munkák elvégzésének igazolásául, illetve egy fagylaltüzem kialakításához és működéséhez az Európai Unióból forgalmiadó-mentesen beszerzett termékek magyarországi, immáron áfatartalommal rendelkező forrásból történő megvásárlásának látszata érdekében fiktív számlákat szereznek be egy számlagyártól – írták.
A számlagyárat az ügy harmadik vádlottja, egy 36 éves szabolcsi férfi működtette, akinek – az „alászámlázás” második szintjeként – a társai megbízása alapján gondja volt arra is, hogy a cégcsoportnak fiktív számlákat kibocsátó cégei rendszeresen cserélődjenek, így a vádbeli időszakban összesen három cége nevében állított ki valótlan szolgáltatásokról számlákat a társak cégei részére.
Az Adózóna írásait áfa témakörben itt olvashatja el. |
A számlagyáros férfinak szerepe volt abban is, hogy az unióból behozott áruknak a bűntársai által cégei számlájára utalt vételárát – a látszat érdekében – a cégei számlájáról a külföldi eladóknak továbbutalja, valamint az általa kibocsátott fiktív számlák ellenértékeként megkapott vételárat a bankban készpénzben felvegye és azt jutalékának levonása visszaadja megbízóinak.
A Fővárosi Főügyészség mindhárom férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztés, pénzbüntetés, valamint cégvezetői foglalkozástól eltiltás kiszabását indítványozta a bíróságnál – áll a közleményben.
Hozzászólások (0)