hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Új terepen az áfacsalók

  • MTI
2

A használtan importált 1-5 éves autók jelentős részét áfacsalás útján hozzák Magyarországra - állítja piaci tapasztalatokra hivatkozva a DasWeltauto az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Az idősebb importkocsik esetében ugyanakkor a rossz állapotú, szakszerű átvizsgálás nélkül piacra kerülő járművek miatti kockázatra hívja fel a figyelmet a használt autók kereskedelmével foglalkozó cég.

A közlemény a Datahouse statisztikáit idézve ismerteti, hogy az idén az év első tíz hónapjában 79 905 használtan importált gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 38,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. A behozott járművek közel 60 százaléka volt 10 évnél idősebb.

Emlékeztetnek arra, hogy az importot a három évvel ezelőtt megváltozott adózási feltételek ösztönzik. A gépjármű-behozatal azóta dinamikusan nő, 2013-ban 70 700 autó jött külföldről Magyarországra, számuk az idén már a 100 ezer darabot is elérheti.

A közleményben rámutatnak: a beérkező autók jelentősen rontanak a hazai autóállomány átlagéletkorán, mivel ezek 59 százaléka 10 évnél idősebb, és mindössze 24 százalékuk legfeljebb 5 éves. Az autóimport során a legtöbben 3-as BMW-t, Volkswagen Passatot, Volkswagen Golfot és Audi A4-est hoztak az országba. Ezek a járművek ugyan a magasabb kategóriába tartoznak, azonban általában 10 évnél idősebbek, így műszaki állapotuk megkérdőjelezhető.

Egy rosszul karbantartott autó életeket veszélyeztethet - hívta fel a figyelmet Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója, megjegyezve: Magyarországon évente megközelítőleg 5000 ember sérül meg műszaki okból bekövetkezett balesetben, hetvenen életüket is veszítik. Ez alátámasztja annak jelentőségét, hogy ellenőrzött forrásból és szakszerű állapotfelméréssel beszerzett autók kerüljenek a piacra - emelte ki.

Frank György kitért arra, hogy terjed az importautókkal kapcsolatos áfacsalás. Ennek lényege, hogy egyes vállalkozások az EU-ban nettó számlával megvett autóból köztes tulajdonosok beiktatásával bruttó számlásat gyártanak, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben - fejtette ki.

A Das WeltAuto márkaigazgatója elmondta, hogy támogatják a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete és az Autós Nagykoalíció elképzelését, miszerint az importot végző cég kizárólag gépjármű behozatallal és a hozzá tartozó regisztrációs tevékenységgel foglalkozhatna, mással nem, annak érdekében, hogy az áfa útja követhető legyen.

Javasolják azt is, hogy ezek a cégek havi áfabevallásra legyenek kötelezettek, emellett letét vagy bankgarancia formájában háromhavi áfabiztosítékkal rendelkezzenek. Megoldást jelentene az is, hogy addig ne lehessen forgalomba helyezni az adott gépjárművet, amíg a fizetendő áfa nincs rendezve - fűzte hozzá Frank György.

A DasWeltauto a Volkswagen csoport márkáinak importőre, a Porsche Hungaria önálló márkájaként működik Magyarországon. Jelenleg 34 értékesítőhelyből álló hálózattal rendelkezik.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Vadász Iván

Itt olvasható egy közlemény, amely áfa csalásról szól, csak azt nem lehet megtudni hogyan csinálják.
A csalás leírása a következő: „….terjed az importautókkal kapcsolatos áfacsalás. Ennek lényege, hogy egyes vállalkozások az EU-ban nettó számlával megvett autóból köztes tulajdonosok beiktatásával bruttó számlásat gyártanak, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben…”
Ez az okfejtés értelmetlen.

Vadász Iván

Itt olvasható egy közlemény, amely áfa csalásról szól, csak azt nem lehet megtudni hogyan csinálják.
A csalás leírása a következő: „….terjed az importautókkal kapcsolatos áfacsalás. Ennek lényege, hogy egyes vállalkozások az EU-ban nettó számlával megvett autóból köztes tulajdonosok beiktatásával bruttó számlásat gyártanak, így 27 százalékos árelőnyre tesznek szert a piaci versenytársakkal szemben…”
Ez az okfejtés értelmetlen.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink