hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Több millió forinttal drágulhatnak az új lakások

  • MTI/lapszemle

Jelentősen drágíthatja az új lakásokat, és emellett megakaszthatja az elöregedett lakóingatlan-állomány megújításának folyamatát, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter közlése szerint 2020-tól megszűnik az új lakások kedvezményes áfakulcsa – írja a Népszava ingatlanpiaci szakértők véleménye alapján.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője arra figyelmeztetett, hogy ha egy most induló projekt nem készül el 2019 végéig, akkor a vételár átadáskor fizetendő részét már 27 százalékos áfával számlázzák ki a vevőnek. A szakember szerint ennek elkerülésére egyik lehetőség lehet, hogy a szokásos 20 százaléknál magasabb összeget fizet be a vevő előlegként, mert azt 2019 végéig csak 5 százalékos áfa terheli.

Emellett érdemes alaposan elolvasni a beruházóval kötött szerződést, hogy az abban szereplő vételár bruttó vagy nettó összeg, tanácsolja a szakember. Ha bruttó árban állapodtak meg, akkor az áfaváltozás nem érinti a szerződőket.

A kedvezményes áfa lendületet adott a nagyon korszerűtlen és elöregedett hazai lakóingatlan-állomány megújításának, de ez a folyamat megtörhet –vélekedett Benedikt Károly, a Duna House pr- és elemzési vezetője. Az árdrágulás csökkentheti a keresletet, amihez a hitelkamatok emelkedése is hozzájárulhat.

Petz Raymund, a GKI Gazdaságkutató Zrt. ügyvezető igazgatója szerint az áremelkedés és a később épülő lakások mennyisége is függ attól, hogy az ingatlanfejlesztők a magasabb áfa miatt hajlandók-e lefaragni az árrésükből, vagy az áfanövekedés minél nagyobb részét ráterhelik a vevőkre.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink