hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Sertésre és cukorra is bevezetnék a fordított áfát

  • MTI

A kormány támogatja a fordított áfa bevezetését különböző területeken – mondta egy konferencián Varga Mihály, a nemzetgazdasági tárca minisztere. Példaként a sertéságazatot, a mezőgazdasági terményeket, a cukor- és élelmiszerkereskedelmet említette.

A magyar álláspont szerint a nemzetközi áfacsalás elleni fellépés leghatékonyabb eszköze a fordított adózás, az unión belül évek óta törekednek ennek a kiterjesztésére, az Európai Bizottság több kezdeményezést elutasított, de a tárgyalások folyamatosak – mondta a miniszter.

Az áfacsalás európai probléma – tette hozzá, a visszaélések függetlenek az adó mértékétől. Magyarország szeretné elérni a szektorális fordított adózás jelenleginél könnyebb alkalmazhatóságát is – jelezte.

Varga Mihály elmondta: Magyarországon a feketegazdaság és az áfacsalások okozta bevételkiesést évente 500-750 milliárd forintra, az elméleti áfaalap 15-20 százalékára becsülik.

A hatékony fellépés érdekében szeretnék lerövidíteni az egyes adóhatóságok közötti információcsere idejét is.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink