hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Osztoztak az elcsalt áfán

  • MTI/Adózóna

Megkezdődött a Tatabányai Törvényszéken szerdán annak az ászári férfinak a büntetőpere, akit azzal vádolnak, hogy az általa „mozgatott”, sertéskereskedelemmel foglalkozó céghálózat csaknem másfél milliárd forinttal károsította meg a költségvetést.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott, F. Szilárd 2012-ben és 2013-ban Hollandiából nettó áron szállított élő sertéseket egy magyar vágóhídnak; az értékesítési láncba egy magyar céget iktattak, amely már áfás számlát állított ki, azonban a forgalmi adót vagy nem fizette be, vagy nem is tett bevallást. Az elcsalt adón F. Szilárd és a vágóhíd tulajdonosa osztozott.

Az elsőrendű vádlott az áfa eltitkolása érdekében a közbenső cégeket rövid időközönként váltogatta, illetve cserélgette a cégek ügyvezetőit. Ezek az emberek heti százezer forintos fizetésért a nevüket adták a cégekhez, de azok működésébe nem folytak bele.

A perben összesen kilenc ember került a vádlottak padjára, az elsőrendű vádlottat és több társát bűnszövetségben, üzletszerűen, folytatólagosan, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, valamint sikkasztással, csődbűntettel, valamint közokirat-hamisítással vádolnak.

Az első tárgyalási napon a vádirat ismertetése után a bíró meghallgatta az elsőrendű vádlottat, illetve nyomozati vallomásokat ismertetett. F. Szilárd elmondta, hogy csak részben érzi bűnösnek magát. A bíróság előtt nem kívánt vallomást tenni és kérdésekre válaszolni.

A per pénteken további vádlottak meghallgatásával folytatódik.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink