Munkába járáshoz használt céges autó üzemanyagának áfája

Megosztás Tetszik

Adott építőipari kft. rendelkezik saját hatszemélyes tehergépjárművel. Az alkalmazottak ezzel járnak dolgozni, illetve szállítják a munkavégzéshez szükséges anyagokat. Mivel távmunkáról van szó, ezért az alkalmazottak hétvégente hazajárnak 150-200 kilométerrel távolabb lévő lakóhelyükre. A kft. hozzájárul a hazajutásukhoz. Ugyanezen tehergépjárművel tudnak az alkalmazottak hazamenni. Ilyen esetben is jogosult a kft. az üzemanyagszámlák áfájának levonására, vagy van valami megkötés, esetleg külön nyilvántartás vezetése ezzel kapcsolatosan? Olvasói kérdésre Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési szakértő válaszolt.

SZAKÉRTŐNK VÁLASZA:

Tisztázzuk a munkába járás és a kiküldetés fogalmát.

2016. augusztus 1-jétől változott a kiküldetés fogalma a személyi jövedelemadóban. Az új fogalommal kapcsolatosan számos jogértelmezési kérdés merült fel, amelyek szükségessé tették a fogalmi meghatározás pontosítását, kiegészítését, feltételezem ez vezetett a kérdés feltevéséhez is.

A személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) 3. § 11. pontjának újabb módosítását 2016. augusztus 1-járe visszamenőleges hatállyal hirdette ki az egyes adótörvények és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXV. törvény (Módtv.).

A módosítás értelmében kiküldetésnek a munkáltató által elrendelt, a munkáltató tevékenységével összefüggő feladat ellátása érdekében szükséges utazás minősül.

Az értelmező rendelkezés – a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvénnyel (új Mt.) összhangban – rögzíti azt is, hogy kiküldetésnek minősül különösen a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében a munkaszerződéstől eltérő helyen történő munkavégzés is. Itt ez a lényeges kérdés.

Továbbra sem tekinthető azonban kiküldetésnek a lakóhelyről, tartózkodási helyről a munkahelyre történő oda- és visszautazás.  Így esetünkben is erre a kérdésre kell választ találni.

A fogalmi meghatározás szempontjából munkahelynek a munkáltató azon telephelye minősül, ahol a munkavállaló a munkáját szokás szerint végzi. Ilyen telephely hiányában vagy több ilyen telephely esetén a munkáltató székhelyét kell munkahelynek tekinteni.

2017. január 1-jétől módosult az Szja tv. 3. 10. pontja is. A hivatali, üzleti utazást értelmező rendelkezésben – az új Mt.-vel összhangban – a kirendelés helyett a munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás keretében más munkáltatónál történő munkavégzés miatt szükséges utazást nevesíti a törvény. Tekintettel arra, hogy ez a meghatározás munkajogi szempontból tartalmában azonos a korábban használatos „kirendelés” kifejezéssel, így a fogalom módosítása érdemi változást nem jelentett.

A hivatali, üzleti utazás módosított fogalma – a kiküldetéshez hasonlóan – az Szja tv. 90. § (6) bekezdésében foglalt átmeneti rendelkezés alapján a 2016. augusztus 1-jétől keletkezett adókötelezettségekre is alkalmazható.

Következtetésképpen ha az utazás munkába járás, akkor az, nem vállalkozási célú (természetesen az erre elismert munkába járási költségtérítés igen, de nem ez a kérdése), ha az utazás kiküldetésnek tekinthető a fenti fogalom alapján, akkor az, hivatalos célú és ha az adóköteles tevékenységhez van, akkor van áfa levonási jog is az általános szabályok figyelembe vételével.

Az áfakapcsolat szempontjából azt kell megvizsgálni, hogy van-e olyan nem vállalkozási célú beszerzés, vagy annak részaránya, ami az előzetesen felszámított áfa levonhatóságát befolyásolja.

Erről az áfatörvény az adólevonási jog keletkezése és terjedelme szabályai között rendelkezik.

Így a 119. § (1) szerint, az adólevonási jog akkor keletkezik – ha e törvény másként nem rendelkezik –, amikor az előzetesen felszámított adónak [120. §] megfelelő fizetendő adót meg kell állapítani, ideértve azt az esetet is, amikor a fizetendő adó megállapítása a 196/B § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint történik.

Abban az esetben, ha az adó áthárítására jogalapot teremtő ügyletben a termék értékesítőjére, szolgáltatás nyújtójára a 61. § alkalmazandó, az adólevonási jog – ha e törvény másként nem rendelkezik – az adó áthárítására jogalapot teremtő ügylet teljesítésekor keletkezik.

Az adólevonási jog akkor illet meg a 120. § szerint és abban a mértékben, amilyen mértékben az adóalany – ilyen minőségében – a terméket, szolgáltatást adóköteles termékértékesítése, szolgáltatásnyújtása érdekében használja, egyéb módon hasznosítja, jogosult arra, hogy az általa fizetendő adóból levonja azt az adót, amelyet a) termék beszerzéséhez, szolgáltatás igénybevételéhez kapcsolódóan egy másik adóalany – ideértve az evatörvény hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is – rá áthárított.

Előzetesen felszámított adó megosztására a törvény 123. § (1) szerint abban az esetben, ha az adóalany egyaránt teljesít a 120. és 121. § szerint adólevonásra jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást (a továbbiakban: adólevonásra jogosító termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás) és arra nem jogosító termékértékesítést, szolgáltatásnyújtást, az előzetesen felszámított adó kizárólag az adólevonásra jogosító termékértékesítésének, szolgáltatásnyújtásának betudható részében vonható le.

Az előzetesen felszámított adó levonható és le nem vonható részének megállapításához az adóalany köteles olyan megfelelően részletezett nyilvántartást alkalmazni, amely az adólevonási jog keletkezésétől kezdődően alkalmas annak egyértelmű, megbízható és folyamatos követésére, hogy a termék, szolgáltatás használata, egyéb módon történő hasznosítása adólevonásra jogosító termékértékesítését, szolgáltatásnyújtását vagy arra nem jogosító termékértékesítését, szolgáltatásnyújtását szolgálja (tételes elkülönítés).