hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mindig jól tölti ki a számlát? Kötelező és szabadon választott adatok

  • dr. Kelemen László adószakértő, jogász
4

Adó- és számlaügyekben pallérozott emberekkel is előfordul, hogy hibáznak a számla kitöltésénél. Összefoglaltuk, hogy milyen adatokat kell tartalmaznia ennek a bizonylatnak.

A számlázással kapcsolatos szabályokkal kapcsolatban – mint minden forgalmi adózási kérdés vizsgálatánál – elsőként az áfa irányelv (a TANÁCS 2006/112/EK Irányelve 2006. november 28. a közös hozzáadottértékadó-rendszerről) rendelkezéseit érdemes megvizsgálni. A miatt is a közösségi szabályozással kell kezdeni a kérdés vizsgalatát, mert az Európai Bíróság ítélkezési gyakorlata több alkalommal érvényre juttatta a közösségi jog közvetlen alkalmazhatóságát (például a számla adattartamának vonatkozásában ilyen ügynek tekintendő az Uszodaépítő Kft. kontra APEH Központi Hivatal Hatósági Főosztály C-392/09. sz. ügy).

Bevezetésként fontos rögzíteni, hogy jelen cikkben a forgalmi adózási szempontból vizsgáljuk meg a számal adattartalmát. Az áfatörvény (2007. évi CXXVII. törvény az általános forgalmi adóról) 177. §-a szerint „törvény a számla adattartalmára további rendelkezéseket is megállapíthat, de a 175. § (2) bekezdésének a) pontjában említett eset kivételével a számla aláírását nem teheti kötelezővé”. Ugyanakkor, ha jogszabály más adattartalmat is kötelezővé tesz a számlán (például termékdíj, reklámadó előírások, helyi iparűzési adózás szerinti közvetített szolgáltatás feltüntetésének követelménye, vagy éppen a számvitel miatti elszámolási időszak rögzítése) az ott meghatározott adat hiánya miatt a számlabefogadó adólevonási joga nem sérülhet.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja mit kell közölni a számlán az értékesítőről, a számla befogadójáról, az ügyletről és az adózásról!
A teljes cikkhez előfizetőink és az oldalunkon próbaregisztrálók (korlátozott ideig) férnek hozzá, ha email-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (4)
Mona65

Kedves Hozzászólók!
Úgy tudom, hogy szintén kötelező az egyéni vállalkozónak a neve mögé írni, hogy E.V.
Illetve fel kell tüntetni a nyilvántartási számot is!
Ha Kata-s a vállalkozó, akkor a " Kisadózó " -nak is rajta kell lennie.

adózóna.hu

Kedves Hozzászóló!
Szakértőnk válasza észrevételére a következő: "a készpénzes számlának a köznyelvben azt a számlát nevezzük, amely akkor kerül kiállításra, amikor a termékértékesítésig / szolgáltatásnyújtás teljesítéséig készpénzzel / készpénzhelyettesítő- / vagy pénzhelyettesítő- eszközzel megtérítik az ellenértéket. a
Az áfatörvény 176. §-a ilyen esetekben egyszerűsített számla kiállításáról rendelkezik. Azonban ennek a számlának sem kötelező adattartalma a "fizetve" kifejezés feltüntetése."

VICovSki

Tényleg sokan szeretik ráírni, hogy "Fizetve". Ugyanakkor egy csak és kizárólag készpénzzel (vagy azt helyettesítő eszközzel) és azonnal fizethető számla esetén mi a haszna?

Kp81

A készpénzes számláknál további kötelező elem, hogy rá kell legyen irva a "fizetve" kifejezés. Vagy ezt nem jól tudom?

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink