hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Milliárdos áfacsalást lepleztek le a NAV pénzügyi nyomozói

  • adozona.hu

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. A gyanú szerint az elkövetők külföldről beszerzett szója áfájával „ügyeskedtek” majdnem egymilliárd forint kárt okozva a költségvetésnek. A NAV pénzügyi nyomozói a teljes kár megtérülését biztosították azzal, hogy a bűncselekményt megszakították, a haszonhúzók vagyonát lefoglalták, és megakadályozták a visszaigényelt áfa egy részének kiutalását.

A gyanú szerint a jól szervezett bűnelkövetői kör olyan cégláncolatot működtetett, amely Szlovéniában vásárolt, brazil származású szóját hozott be Magyarországra. A terményt azzal a céllal importálták, hogy azt többnyire boszniai és szlovák üzleti partnereknek adják tovább. A beszerzett árut papíron átfuttatták közbenső cégeken.

Ezek a cégek kifejezetten azért jöttek létre, hogy a nevükben továbbadott szójaszállítmányról belföldi bizonylatot állítsanak ki. A számlákon feltüntették az általános forgalmi adót, azt a látszatot keltve, hogy azt megfizették. Ezek a cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és adót sem fizettek.

A láncolat tetején lévő cégnél keletkezett a haszon úgy, hogy a közbenső cégek számláin szereplő áfát ez a cég visszaigényelte. A cégláncolat 13 hónap leforgása alatt 850 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A bűncselekmény megszakítására szervezett akcióban a NAV pénzügyi nyomozói 13 helyszínen dolgoztak egyszerre. Országszerte öt megyében tartottak házkutatásokat, lefoglalták a bűncselekmény gyanúját alátámasztó bizonyítékokat, és hat gyanúsítottat, valamint tanúkat hallgattak ki. Az elcsalt adó biztosítására a nyomozók 900 millió forint értékben zároltak üzletrészt, forint- és devizaszámlákat, továbbá 100 millió forint visszaigényelt áfa kiutalását megakadályozták.

Az üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás esetében az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. A gyanúsítottak között van az a tatabányai ügyvéd is, aki a közbenső cégeket átruházta szlovák állampolgárokra, és székhelyszolgáltatóknál helyezte el, hogy félrevezesse a hatóságokat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink