Mikor gazdasági tevékenység az ingó-értékesítés?

Megosztás Tetszik

Kevés konkrét fogódzó van az általános forgalmi adóról szóló törvényben arra, hogy például az ingó-értékesítés milyen esetekben minősül gazdasági tevékenységnek. Bírósági ítéleteket bemutatva igyekszünk segíteni az egyszerűnek nem mondható téma megértését.

Az áfa-alanyiságot megalapozó gazdasági tevékenység jórészt nem jog-, hanem ténykérdésként vetődik fel. Ezt azt jelenti, hogy minden egyes esetet a maga egyediségében, az összes mérvadó körülmény számbavételében és együttes összevetésében kell vizsgálni. Ahhoz, hogy mik lehetnek mérvadó körülmények, az egyes – különösképp a jogvitás – esetek elbírálása során kialakított bírósági és más hatósági gyakorlat szolgáltat támpontot, fogódzót.

A témát kezdjük azzal, hogy mi nem számít gazdasági tevékenységnek. Az Európai Bíróság több ítéletében rámutatott arra, hogy nem beszélhetünk gazdasági tevékenységről olyan kifizetések esetében, amelyek pusztán a dolog feletti tulajdonjog következményei (akár birtokba vehető, akár nem).,. Bár a bíróság ezt a következtetést az értékpapírok egyszerű tartásával összefüggésben vonta le, az indoklásból világosan kiderül, hogy ugyanez igaz más hasonló tevékenységekre is (például a betétként lekötött pénz utáni kamatra), ahol a hozam elérése mögött a haszonhúzó/kedvezményezett részéről nem húzódik meg semmiféle aktivitás. Alapozta ezt az EB arra az áfatörvényben szintén megjelenő fordulatra, amely – noha nem a teljesség igényével, de mindenesetre jelzésszerűen – kiemeli, hogy a gazdasági tevékenység fogalmába különösen beletartozik a termék-előállítói, a kereskedelmi és az egyéb szolgáltatói, köztük a szellemi szabadfoglalkozásként űzött tevékenység. 

VATERÁZÁS ÉS ADÓZÁS - CIKKSOROZAT

Ha már itt tartunk, fontos rámutatni arra a szempontra is, ami épp egy magyar ügyben mondatott ki: tudniillik a gazdasági tevékenység léte vagy nemléte nem függ attól, hogy azt az illető hatósági engedély birtokában (történetesen: egyéni vállalkozói igazolvány) vagy a nélkül végzi-e. Ez az európai bírósági döntés azt nyomatékosítja, hogy a gazdasági tevékenység megítélésében általában nem mérvadó körülmény, hogy az jogszabályszerűen történik-e, avagy nem. (Az Európai Bíróság itt szögezi le kifejezetten azt a bevezetőben említett kulcskövetkeztetést, miszerint az európai uniós jog – így a magyar jog is – az „adóalany” fogalmát tágan, a ténykérdésekre alapozva határozza meg!)

Összegzésként tehát leszűrhető: a gazdasági tevékenységhez szükséges valamiféle tevőleges magatartás tanúsítása, másfelől viszont nem feltétlenül szükséges, hogy ez mindenben jogszerű is legyen.

De az áfa-alanyiság megítéléséhez nemcsak az Európai Bíróság, hanem más hatóság, köztük a NAV is ad támpontokat. Ennek példája az a tájékoztató, amely a háztartási kiserőművet üzemeltető magánszemély áfa-alanyiságáról, illetve annak hiányáról értekezik. (A tájékoztató ez év március 26-án jelent meg, és a NAV honlapján jelenleg is olvasható.) A részletes ismertetéstől most eltekintek, abból egyedül az alkalomszerűséget emelem ki, mint olyan ismérvet, ami az áfa-alanyiság hiányára utal. Ennek egyik aspektusa a szándék/célzat abban az értelemben, hogy az erőmű teljesítményméretezése olyan legyen, ami az ésszerűség (=józan belátás) követelményeinek megfelelően átlagban legfeljebb az érintett saját és a vele közös háztartásban élők magánszükségleteinek kielégítését szolgálja. A másik aspektus pedig az, hogy ha mégis keletkezik villamosenergia-felesleg, akkor ennek ellenérték fejében történő értékesítése/átvétele (értsd: betáplálása a hálózatba, hiszen az előállított villamos energiát nem lehet tárolni) – az előzőekből következően – csak alkalomszerű lehet, ami így tehát nem alapoz meg áfa-alanyiságot. Ez arra jó példa, hogy érzékeltesse: egyrészt az említett két aspektus egymást kölcsönösen feltételezi, másrészt az alkalomszerűség egzaktan, számszerű formában nem meghatározható, hiszen az rendre a konkrét körülményektől függ.

Persze, ez az összefüggés sem mindig működőképes, mondjuk akkor sem, ha valaki örököl például egy jelentős és értékes, több ezer kötetből álló könyvgyűjteményt. Amennyiben az örökösnek erre bármilyen oknál fogva nincs szüksége (például nem tudja lakásában elhelyezni), ezért felesleges neki, így értékesíteni kívánja, akkor ez szerény véleményem szerint akkor is egyszerinek tekintendő, ha azt csak részletekben tudja sikerrel eladni; vagyis ekkor nem beszélhetünk áfa-alanyiságot megalapozó gazdasági tevékenységről. Más a helyzet akkor, ha az örökös úgy kívánja hasznosítani a gyűjteményt, hogy annak felhasználásával könyvtárat létesít, s azt belépti díj fejében látogathatóvá teszi. Ez esetben a hasznosítási mód egyértelműen gazdasági tevékenység megvalósulásához, áfa-alanyisághoz vezet. Itt tehát a hasznosítás mikéntje bizonyul perdöntőnek.

De természetesen a gazdasági tevékenység „felderítésében” fontos körülmény az értékesítések számának és gyakoriságának vizsgálata, miként arra a Kúria (korábbi nevén a Legfelsőbb Bíróság) egy, még a´90-es évek közepén hozott ítéletében rámutatott. Az ítélet alapjául szolgáló tényállásban a felperes személygépkocsik adásvételével foglalkozott úgy, hogy 14 hónap alatt – átlagban kéthavi gyakorisággal – 6 darabot értékesített. A bíróság szerint ez kimerítette a gazdasági tevékenységet, aminek kimondásában nyilván jelentős súllyal esett latba az ingóság nagy egyedi értéke.

Lényeges azonban ismét felhívni a figyelmet, hogy az említett ítéletben megállapított darabszám és időtartam szintén a konkrét ügy egyedi körülményeinek mérlegelésében vált mérvadóvá. Ezért az nem abszolutizálható, miként nem abszolutizálható az alanyi áfa-mentesség választására jogosító felső összeghatár sem, ami ez idő szerint 6 millió forintos éves összellenérték. A belföldön bejegyzett áfa-alanyok számára, ha élnek ezzel a lehetőséggel, termékértékesítésük és szolgáltatásnyújtásuk tekintetében ez gyakorlatilag ugyanazt a pozíciót jelenti, mintha egyáltalán nem lennének áfa-alanyok (áfát nem fizetnek, de áfa-levonásra/-visszaigénylésre sem jogosultak). Gyökeres fordulat az addig alanyi áfa-mentességet élvező áfa-alanyoknál a határ túllépésével történik. Az analógia folytán ily módon a 6 millió forint/év egyben csengőszámként működik/működhet annak a kockázati tényezőnek a bekövetkezésére, hogy valakinek valójában az áfa-alanyiság mezében kellett volna „tündökölnie”. S minthogy ilyenkor a bizonyítás terhe az adóhatóságon van, ezért nyilván törekszik arra, hogy beszerezzen és felhasználjon minden olyan információs és egyéb bizonyítási eszközt, amellyel a piacon eladóként fellépő magánszemélyek értékesítési forgalmát kontrollálni tudja.