Meghiúsult ügylet foglalója és előlege: Kúria kontra NAV

Megosztás Tetszik

Történeti tényállás hiányában az elvárható eljárásra vonatkozó okfejtés csak az adóhatóság kötőerő nélküli tájékoztatása - állapította meg ítéletében a Kúria.

A felperes, mint vevő és a Kft.  mint eladó 2008. novemberében kötött egymással ingatlan adás-vételi előszerződést, azzal, hogy a felperes  30 munkanapon belül átutalással megfizetett a vevő részére - a vételárba beszámítandó -  120 000 000 forintot (100 000 000 forint + áfa), foglaló címén.  A foglalóról 2008 decemberében kapott számla szerinti forgalmi adót a felperes levonásba helyezte. A felperes 2009 februárjában elállt az előszerződéstől.

Az elsőfokú adóhatóság a 2008. évet is érintő ellenőrzést folytatott a felperesnél. A jegyzőkönyvi megállapítás szerint, mivel a felperes nem kapott a Kft.-től az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. (a továbbiakban: Áfa tv.) 132.§ (3) bekezdésének megfelelő érvénytelenítő okiratot, a (2) bekezdésnek megfelelően a változás bekövetkezésének bevallási időszakára kellett volna önellenőrzés keretében fizetendő adóként bevallani a 2008 decemberében levonásba helyezett adót.

Az elsőfokú hatóság kijavított határozatában – egyebek mellett -  az előszerződéshez kapcsolódóan áfa adónemben 20 000 000 forint, tao adó adónemben 16 000 000 forint adóhiánynak minősülő adókülönbözetet állapított meg a felperes terhére. Az alperes helybenhagyta az elsőfokú döntést.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította a  keresetet. Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (továbbiakban: Art.), az Áfa tv. és a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. (a továbbiakban: Tao. tv) alkalmazása mellett kifejtette azt is, hogy a számlakibocsátónak nulla forintra történő számlahelyesbítést kellett volna végrehajtani, ennek elmaradása miatt a felperes jognyilatkozat pótlása iránti pert indíthat, ennek hiányában önrevízióval élhet. A felperes nem jogkövető magatartása (végre nem hajtott korrekció), vagy saját felróható magatartása (nem indít pert a jognyilatkozat pótlására), nem eredményezhet számára adóelőnyt.

A Kúria a felülvizsgálati eljárásban elsődlegesen azt állapította meg, hogy a jogerős ítéletnek a felperes által követendő eljárásokra vonatkozó, az adóhatósági megállapításokon nyugvó következtetései olyan adózói döntésre tartozó kérdésekben foglaltak állást, ahol több választási lehetőség több eltérő adójogi megoldást eredményezhet. A felperes és a számlakibocsátó döntéseitől függő, be nem következett, teoretikus és hipotetikus körülmények jogszerűsége kérdésében nem lehet megalapozott adóhatósági döntést hozni, és azt nem lehet a bíróság által érdemben felülvizsgálni. Az alperesi határozat megalapozottsága  szempontjából kétséget kizáróan csak  az állapítható meg, hogy a felperes a 2008. decemberi nyilvántartásaiban, bevallásaiban az eredeti, az utóbb bekövetkezett változások következtében adójogilag jogszerűtlenné vált állapotot az adóellenőrzés megindulásának időpontjáig nem  tette jogszerűvé, ezért az  elszámolást az adóhatóságnak kellett elvégezni.

A Kúria az  EBH2001. 584. számú elvi határozatában a közigazgatási határozat rendelkező részének és indokolásának összhangjára vonatkozóan kifejtetteket szem előtt tartva helyezkedett arra az álláspontra, hogy mivel az alperesi határozatnak a felperestől elvárható  eljárásra vonatkozó okfejtései sem az adójogilag irányadó  tényállással, sem az abból az áfa adónemben levont következtetéssel, sem a kapcsolódó bírsággal nincsenek releváns kapcsolatban, nem minősíthetők másként, mint  az adóhatóság által adott, kötőerővel nem bíró tájékoztatóként. A tájékoztatók egyedi aktusként történő felülvizsgálatára a Pp. XX. fejezetének hatálya alá tartozó perekben nincs lehetőség. A perbeli tényállás mellett a felperes által követendő eljárásokról, és azok joghatásáról az elsőfokú bíróság nem határozhatott volna. A Kúria a jogerős ítélet indokolásának vonatkozó részeit mellőzte.

Az Kúria a jogerős ítéletet az áfa és a tao tekintetében tett egyéb, érdemi megállapítások körében hatályában fenntartotta.
Az előszerződés alapján kifizetett összeg adójogi minősítése során alkalmazandó az  Art. 1. § (7) bekezdése. Az adóhatóság erre épülő megállapítása nem hat ki a felek közötti polgári jogi jogviszonyra, kizárólag adóügyi szempontból irányadó. Az adóhatóság nem megváltoztatja az ügylet jogcímét, hanem a  szerződés tényleges tartalmának megfelelő jogcímhez rendel az ügylet eredeti időpontjára irányadó adójogi következtetést.

Az előszerződésben vállalt feltételek alapján  az  120 000 000 forint megfizetésének  adójogilag meghatározó  jogcíme nem felel meg a kötbér Ptk. 246.§-a  szerinti fogalmának.

A Legfelsőbb Bíróság, majd a Kúria már több ítéletében  kifejtette, hogy foglalónak csak a legkésőbb a szerződés megkötésével egyidejűleg, vagy legfeljebb nyomban azt követően átadott/átutalt pénzösszeg vagy dolog minősülhet (például EBH 2006.1530., Pfv.VI.21.882/2012/7.). Az  egyidejűség hiánya olyan lényegi ismérvtől fosztotta meg a perbeli fizetést, hogy az nem tekinthető foglalónak.  Annak következtében, hogy a  pénzösszeget be kívánták számítani a végleges eladási árba,  az Art. 1. § (7) bekezdésének alkalmazása során az 120 000 000 forint másként, mint előleg, nem minősíthető.

Az Áfa tv. 59. § (1) bekezdésének  alkalmazása során az „előleg” csoportjába tartozik minden olyan kifizetés,  ahol a szerződő felek között a teljesítést megelőzően pénz vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszköz formájában az ellenértékbe beszámítható vagyoni előnyt juttatnak, így mind az előleg, mind a foglaló. Áfa tekintetében tehát nem releváns, hogy  a kifizetést mely jogcímen teljesítették. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy a gazdasági esemény meghiúsulása következtében, figyelemmel az Áfa tv. 2. § a) pontjára, a kifizetés kikerült az áfa hatálya alól,  nincs levonható adó.

A Tao tv. alkalmazása során már lényeges, hogy foglaló, vagy előleg az érintett összeg.  A meghiúsult ügylethez kapcsolódó foglaló ugyanis egyéb ráfordításként számolható el (Sztv. 81. § (2) bekezdés a) pontja), míg a meghiúsult ügylet előlege, tekintettel arra, hogy az a vevő részére a Ptk. 319. § (2) bekezdése alapján visszajár, a követelések (Sztv. 29. § (1) bekezdése) között mutatandó ki. A minősítés nem az adózók szubjektív akaratának a következménye, hanem az alapul szolgáló számviteli bizonylatok objektív tartalmának a függvénye, figyelemmel a számvitel Sztv. 15. § (2) bekezdés szerinti teljességének elvére.

Ha az ügylet meghiúsulásáról az adózó a mérleg fordulónapját követően, de még a mérleg elkészítése előtt tudomást szerez (Sztv. 46. § (4) bekezdés), bevallását ennek megfelelően kell elkészítenie.