Magas a reklám ára, apró a reklámfelület: levonható az áfa vagy sem? – döntött az Európai Unió Bírósága

Megosztás Tetszik

Az Európai Unió Bírósága újra rámutatott arra, hogy a NAV adólevonási jog megtagadásával kapcsolatos gyakorlata a közösségi jogba ütközik, az RSM Magyarország elemzésében bemutatja az ügy részleteit.

EUB döntés - 1:0 az áfalevonási jog javára

A friss Európai Bírósági ítélet egy magyar gépgyártó vállalkozáshoz kötődik, amely megállapodást kötött egy marketingcéggel arról, hogy a 2014-es Magyar Gyorsasági Bajnokság egyik versenyzőjének autóján reklámfelületet vásárol. Az adóhatóság véleménye szerint a reklámszolgáltatás ára magas volt, ellenben az autó mindkét oldalán elhelyezett reklámfelület apró.

Ebből a NAV azt a következtetést vonta le, miszerint az ügylet kizárólag azért született meg, hogy az költséget generáljon a gépgyártó vállalkozásnak. Ezért a NAV megtagadta a költségek érvényesítését, és ezzel összefüggésben az áfa levonásba helyezését is. Az adóhatóság kijelentése szerint a reklámszolgáltatás ára nem állt arányban az igénybe vett szolgáltatástól remélhető nyereséggel, így az nem minősülhet olyan kiadásnak, mely a vállalkozás bevételszerző tevékenységével kapcsolatosan merült fel. Megállapította továbbá, hogy a reklámszolgáltatás nem nyújtott semmilyen hozzáadott értéket az igénybe vevőnek.

Középpontban az adólevonási jog

A társaság tiltakozott a NAV megállapítások ellen, és az ügy bírói szakaszba került. Ekkor fordult a magyar bíróság az EU Bíróságához a kérdéssel, hogy összhangban áll-e az uniós joggal az áfatörvény azon rendelkezése, mely szerint csak a bevételszerző tevékenység érdekében felmerülő kiadások előzetesen felszámított áfatartalma helyezhető levonásba? További kérdésként merült fel, hogy az adózó által igénybe vett szolgáltatás értékaránytalansága akadályát képezheti-e az adólevonási jog érvényesítésének.

Az Unió Bíróságának korábbi ítéleteivel összhangban a döntés ebben az áfakérdésben is az adósemlegesség elvét képviselte.

1. Az a körülmény, hogy valamely gazdasági ügyletet a rendes piaci árnál magasabb áron teljesítettek, nem releváns abból a szempontból, hogy kapcsolódhat-e hozzá adólevonási jog. Amennyiben a felek megállapodnak egy árban, és ezen felek függetlenek családi vagy gazdasági szempontból egymástól, akkor az ár a szolgáltatás nyújtójának fizetett ellenérték, és nem az adóhatóság által meghatározott referenciaérték, vagy más hasonló objektív érték.
2. Kimondta továbbá a Bíróság, hogy ha a felmerült kiadás nincs kifejezetten kizárva az adólevonási jog alkalmazási köréből (pl. luxuskiadások), akkor önmagában az a tényező, hogy nem kapcsolódik hozzá közvetlenül árbevétel-növekedés, nem jelenti azt, hogy nem üzleti célú. A reklámköltségek esetében nehéz annak pontos megítélése, melyik elköltött forint hogyan hasznosul a cég életében. A jó hír az, hogy ezt az adóhatóság sem döntheti el önkényesen, mert a Bíróság szerint, ha az igénybe vett szolgáltatások költségeit beépítik az egyes értékesítési ügyletek árába, akkor az adóalany árbevétel-növekedésének hiánya nem befolyásolhatja a levonási jog gyakorlását.

Az áfalevonási jog a szponzori szerződések összegétől függetlenül fennáll

Az adósemlegesség elvéből következik, hogy ha egy gazdasági tevékenységgel kapcsolatosan felszámítottak előzetes áfát, akkor ahhoz adólevonási jog is kapcsolódik, függetlenül a gazdasági tevékenység céljától és eredményétől (és itt külön fontos hangsúlyozni, hogy gazdasági tevékenységről beszélünk, nem pedig valamilyen fiktív ügyletről). Sőt az adóelvonási jog akkor sem sérülhet, ha végül a tervezett gazdasági tevékenység nem valósul meg, vagy ha – az akarattól független körülmények miatt – mégsem használták fel az adóköteles tevékenységhez.

Pont ezért az Uniós Bíróság külön ki is fejti, hogy a magyar Bíróságnak az a feladata, hogy az ügyben felmerült szponzori szolgáltatásokat az alapján ítélje meg, hogy valóban a cég által gyártott termékek népszerűsítésére irányulnak-e, vagy épp ellenkezőleg, nincs semmilyen kapcsolat a reklámszolgáltatás és a cég gazdasági tevékenysége között. Önmagában az, hogy a szolgáltatás költségei „aránytalanok”, illetve közvetlenül nem eredményeznek bevételnövekedést, nem zárja ki az üzleti költségként történő besorolásukat – legalábbis az általános forgalmi adó rendszerében.