Követelések áfája: feladták a leckét a magyar jogalkotásnak

Megosztás Tetszik

Jelen cikkben a követelések kezelésével kapcsolatos szabályokra vonatkozó közösségi ítélkezési gyakorlatról szeretnénk áttekintést adni, rávilágítva arra, hogy a Európai Bíróság Enzo Di Maura (C‑246/16.) ügyben hozott (viszonylag friss) ítélete érdekes kérdések elé állítja a jogalkotó- és jogalkalmazó szerveket.

A cikksorozat korábbi részeiben egyrészről összefoglaltuk a magyar áfatörvény adóalap-csökkentésről szóló rendelkezéseit, az Almos (C‑337/13.) esetben hozott közösségi bírósági ítéletet, illetve arról a kérdésről is értekeztünk, hogy vajon ezen ítélet mit is jelent a magyar jogalkalmazásban, azaz hogyan is lehet alkalmazni ezen ítéletet a magyar áfatörvény tükrében.

Ahhoz, hogy a részleteket megvizsgáljuk érdemes ismét felidézni a HÉA irányelv szabályait. (Mind a hatályos Irányelv, mind a bírósági jogesetek által vizsgált 6. HÉA Irányelv rendelkezései hasonlóan szólnak):

„(1)  Elállás, a teljesítés meghiúsulása, teljes vagy részleges nemfizetés, illetve az értékesítés bekövetkezte utáni árengedmény esetén az adóalapot a tagállamok által meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben csökkenteni kell.

(2)  A tagállamok a teljes vagy részleges nemfizetés esetén eltérhetnek az (1) bekezdéstől.”

Az Almos esetben – mint ahogy korábbi cikkünkben is bemutattuk – a Bíróság tehát arra a következtetésre jutott, hogy:

(1) a teljesítés meghiúsulása, elállás esetén az adóalap-csökkenési jog megilleti az adóalanyokat (ez az áfatörvény 77. § (1) bekezdése alapján a magyar jogszabályból is levezethető);

(2) mivel a teljes vagy részleges meghiúsulás esetén a tagállamok eltérhetnek az adóalap-csökkentés lehetőségétől, így ilyen esetekben automatikusan nem lehet adóalap-csökkentéssel élni: „Meg kell ugyanis állapítani e tekintetben, hogy ha a vételár teljes vagy részleges meg nem fizetésére a teljesítés meghiúsulása vagy a szerződéstől való elállás nélkül került sor, a vevő továbbra is köteles megfizetni a megállapodás szerinti árat, az eladónak pedig, bár már nem tulajdonosa a terméknek, főszabály szerint továbbra is fennáll a követelése, amelyre bíróság előtt hivatkozhat. Mivel nem zárható ki ugyanakkor, hogy az ilyen követelés véglegesen behajthatatlan, az uniós jogalkotó minden egyes tagállamnak biztosítani kívánja a választási lehetőséget annak meghatározásában, hogy a vételár meg nem fizetésének esete – amely önmagában, a teljesítés meghiúsulásával vagy a szerződéstől való elállással ellentétben, nem helyezi vissza a feleket az eredeti helyzetükbe – az általuk meghatározott feltételek szerint megfelelő mértékben adóalap‑csökkentésre való jogosultságot biztosít‑e, vagy az ilyen csökkentés nem fogadható el ezen esetben. […]”

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből megtudja, milyen kérdések adódnak az Enzo-ítélet indokolása alapján a magyar áfatörvénnyel kapcsolatban!

A teljes cikkhez előfizetőink, illetve 14 napos próba-előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail-címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.