hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kiknek kell, s kiknek nem kell a számla adatairól jelenteniük?

  • dr. Csobánczy Péter

Most, hogy remélhetően elcsitulnak a kedélyek azok után, hogy a NAV újabb, 2014. április 9-ei közleménye az „eredeti állapotot helyreállítva” továbbra is elfogadhatónak tartja a nyugtakibocsátással együttjáró pénztárgép-használat melletti számlaadást, érdemes ennek fényében is áttekinteni, hogy kiknek kell, s kiknek nem kell az általuk kibocsátott számlák adatairól jelenteniük az állami adóhatóság felé.

Az adatszolgáltatási kötelezettséget az 50/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 9/A. §-a írja elő, melynek értelmében először adatot szolgáltatni arról a számláról kell(ett), amelynek kibocsátására ez év február 28-át követően kerül(t) sor. A hivatkozott jogszabály szerint két feltételnek kell teljesülnie, éspedig egyidejűleg, ami egyúttal azt is jelenti, hogy ha bármelyik feltétel nem teljesül, akkor nincs adatszolgáltatási kötelezettség. A két feltétel a következő:

– az érintett adóalany olyan tevékenységet végez, amelynek végzése során a 48/2013. (XI. 15.) NGM rendelet 1. § (1) bekezdése és 1. melléklete szerint pénztárgép-használatra kötelezett (pontosabban: lenne); továbbá

– nyugtát az előzőek ellenére mégsem ad, hanem ez irányú kötelezettségét kizárólag számla kibocsátásával váltja ki, azzal helyettesíti az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (Áfa tv.) 166. § (2) bekezdése alapján.

Az imént felsoroltakhoz kapcsolódva érdemes megjegyezni, hogy az állami adóhatóság 2013. április 26-án tájékoztatót tett közzé „Ki kötelezett pénztárgéppel, taxaméterrel teljesíteni a nyugtaadási kötelezettséget?” címmel, amely a NAV honlapján jelenleg is elérhető, s amely e témakörhöz részletes, példákkal is illusztrált háttér-tájékoztatást ad. (Bár a tájékoztató még arra a jogszabályra hivatkozik, amely időközben hatályát vesztette, ez azonban senkit ne zavarjon meg, mivel a hatályos jogszabály egy az egyben, szó szerint a régit követi.)

Aki tehát megfelel ezeknek a feltételeknek, annak – fő szabály szerint – a tárgyhetet követő hét negyedik napjáig (azaz csütörtökig), előre meghatározott struktúrában kell a kibocsátott számla adatairól számot adni (az erre a célra rendszeresített adatlap jele: PTGSZLAA), és az adatlapot elektronikus úton megküldeni az állami adóhatóságnak.

OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, amelyből kiderül, pontosan mely vállalkozásoknak kell hetente az adóhatóság felé jelentést küldeniük az általuk kibocsátott számlák adatairól.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink