hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Drágán megfizethetnek az áfacsalásért

  • adozona.hu

Két és félmilliárd áfát csalt el az a bűnszervezet, amelyet a napokban buktattak le a NAV dél-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az áfacsalók ezúttal játékkonzolokban és játékszoftverekben „utaztak” – írja a NAV közleménye.

A bűnszervezetet budapesti illetőségű ügyvezetők irányították, olyan cégek élén, amelyek játékkonzolok és játékszoftverek forgalmazását és javítását végezték az ország egész területén, bűnszervezetben működtetett hálózatban. Az adómentes beszerzéseknek és a számla nélküli értékesítéseknek „köszönhetően” a termékeket így az itthoni piaci árnál lényegesen olcsóbban tudták kínálni.

A gyanú szerint az elkövetők az árut egy külföldi cég nevében közösségi beszerzésként belföldi nagykereskedőktől szerezték be számlával, nettó áron. Az így beszerzett termékek kisebb részét szabályosan értékesítették, azonban nagyobb részét a szlovák cég papíron fiktív cégeknek adta tovább. Ezek a „bukócégek” a nettó áron vásárolt áruk után állítottak ki áfás számlát, mintha azt megfizették volna, majd a termékeket webáruházaknak és vidéki kisboltoknak értékesítették.

Az öt megyét érintő akcióban 85 pénzügyi nyomozó, pénzügyőr, adórevizor, és informatikus szakember egy időben 34 helyszínen kapott zöld jelzést a nyomozati cselekmények megkezdésére. Házkutatásokat tartottak a bűnszervezetben szereplő cégek és könyvelőik székhelyein, a cégek által működtetett üzletekben, szervizekben, a bűnszervezetet irányító és az abban közreműködő személyek lakóhelyein, továbbá a termékeket árusító nagykereskedések telephelyein.

Feltehetően a karácsony közeledte miatti megrendelési hullám hatására plafonig telített üzletekből és raktárakból több mint hétszáz különböző gyártmányú és tárkapacitású játékkonzolt foglaltak le a pénzügyi nyomozók, mintegy 67 millió forint értékben.

A nyomozás bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt folyik. Az elkövetők tettükért akár tízévi szabadságvesztéssel is számolhatnak – írja az adóhatósági közlemény.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink