hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Családi összefogású számlagyárral csalták az áfát

  • adozona.hu

Ötven cégből álló számlagyárat működtetett és összesen 600 millió forint áfát tüntetett el fiktív számlákkal egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei bűnszervezet. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai 10 személyt hallgattak ki gyanúsítottként, közülük 4 fő letartóztatását a bíróság elrendelte.

A számlagyárként működő, stróman cégvezetőkből, könyvelőkből és egyéb ügyintézőkből álló bűnszervezetet egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei család irányította. Megrendelőik – akik egyébként valós tevékenységet is végeztek – a megvásárolt fiktív számlákkal fizetendő áfájukat csökkentették. A számlagyár tagjai alvállalkozóként egymásnak is számláztak, a teljesítés nélküli számlákat pedig színlelt banki átutalásokkal leplezték.

Az Online Számla rendszer adataiból kiderült, hogy a bűnszervezet „ügyfelei” több mint 600 millió forint áfát nem fizettek be a költségvetésbe.

Az észak-alföldi nyomozók a rajtaütés napján járőrök, revizorok, informatikusok, és a MERKUR bevetési egység támogatásával több helyszínen kutattak bizonyítékok után. A költségvetést ért kár enyhítésére összesen 1,8 milliárd forint értékben zároltak bankszámlákat és ingatlanokat, valamint foglaltak le készpénzt.

A NAV üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz. A bűnszervezet irányítói – ha bűnösségük bebizonyosodik – akár húszéves szabadságvesztésre is számíthatnak. Az ügyben további gyanúsítások várhatók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink