hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Alanyi mentesség, átmeneti előírások az 5 százalékos kulcsra – módosul az áfatörvény

  • MTI

Több mint 600 ezer kisvállalkozó adózónak jelenthet könnyebbséget, hogy az alanyi áfamentesség jelenleg nyolcmillió forintos felső határa jövőre tizenkétmillió forintra nő – mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára a tárca múlt heti sajtótájékoztatóján Budapesten.

Hozzátette, hogy az új összeghatár megegyezik a kisadózó vállalkozások (a katával adózók) bevételi határával.

Az államtitkár közölte: az adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot pénteken nyújtotta be a Pénzügyminisztérium az Országgyűlésnek, a tervezett módosítások azt tükrözik, hogy a kormány a kis cégek számára számos, jelentős adócsökkentést és egyszerűsítést biztosít.

Elmondta: az alanyi adómentes vállalkozásnak – fő szabály szerint – nem kell áfát felszámítania és fizetnie, sőt még áfabevallást sem kell benyújtania. A katát választóknak érdemes megfontolni az alanyi mentességet is, hiszen így már ténylegesen minimálisra csökken az adminisztráció.

A PM államtitkára jelezte: a törvényjavaslat meghatározza, hogy elhúzódó projektek esetében milyen új építésű lakóingatlanokra alkalmazható 2020. január 1-jét követően is a kedvezményes, 5 százalékos mértékű lakásáfa. Ehhez a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséhez szükséges okiratot 2019. december 31-éig be kell nyújtani. Emellett a jövő év végéig a lakóingatlan szerkezetkész állapotú kell, hogy legyen, erről az ingatlan értékesítőjének egy formanyomtatványon nyilatkoznia kell a NAV-nak.

Izer Norbert az üzleti és magáncélra is használt személygépkocsik áfabevallásával kapcsolatban elmondta: jövőre a bejövő számlák áfatartalmának 50 százaléka külön útnyilvántartás vezetése nélkül is levonható lesz. Azaz a használatot megosztó autók után az esedékes bérleti vagy lízingdíj áfatartalmának a felét automatikusan lehet majd levonni a javaslatcsomag elfogadását követően. Ebben az esetben tehát mentesülnek majd a cégek a szigorú útnyilvántartás vezetése alól.

Jövőre többek között a kétgyermekes családok adókedvezménye havi ötezer forinttal emelkedik, az UHT és az ESL tej áfája a legalacsonyabb mértékű – öt százalékos – lesz.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink