Áfaügyben döntött a Kúria: igaza lenne a NAV-nak, de nem bizonyította

Megosztás Tetszik

A tagállamok közötti saját vagyon mozgatása – függetlenül a mozgatás céljától – fő szabály szerint termékértékesítésnek minősül, azaz szolgáltatás igénybevétele céljából történő vagyonáthelyezés is eredményezhet az áfafizetési kötelezettség szempontjából termékértékesítést.

A Kúria elé került ügy felperese a 2011-2012. években a saját maga által előállított termékekre bérmunkaként felületkezelési szolgálgatást vett igénybe egy lengyel szolgáltatótól, majd a terméket közvetlenül a szolgáltatótól értékesítette a szintén lengyel vevőnek.  A szolgáltató által kiszámlázottakat a felperes áfabevallásában, mint közösségen belül igénybe vett szolgáltatás nyújtását tüntette fel, az értékesítést pedig közösségen belüli, adólevonási joggal járó adómentes értékesítésként vallotta be.

A felperesnél a 2011-2012. évekre áfabevallások utólagos ellenőrzésének felülellenőrzése során megállapította az adóhatóság, hogy a lengyel ügyletekben az áfa vonatkozásában két termékértékesítés/árumozgás valósult meg. Az egyik akkor történt, amikor a félkész termék a bérmunka szolgáltatójához került, elhagyva Magyarország területét, a másik árumozgás pedig akkor, amikor a késztermék a szolgáltatótól a vevőhöz került.

A felperes és a vevő közötti gazdasági esemény az adókülönbözet szempontjából irreleváns, a termékértékesítés – a lengyel teljesítési helyéből következően – nem tartozik az általános forgalmi adóról  (áfa) szóló 2007. évi CXXVII. törvény hatálya alá. A szolgáltató viszonyában azonban a felperes saját vagyonának az áfatörvény 12. paragrafusának (1) bekezdése szerinti mozgatására került sor, mivel a felperes félkész terméke a lengyel szolgáltatóhoz került bérmunkára, és onnan nem került vissza Magyarországra, a felpereshez. Az adó alapját az áfatörvény 68. paragrafusa szerint határozta meg az adóhatóság azzal, hogy az adó alapja a terméknek a térítésmentes ügylet teljesítésének időpontjában érvényes forgalmi értéke.

Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével elutasította a felperes keresetét.

A felperes felülvizsgálati kérelme folytán eljáró Kúria megállapította, hogy a termékértékesítésre irányadó rendelkezések körében speciális szabályt tartalmaz az áfatörvény 12. paragrafusának (1) bekezdése. Eszerint ellenérték fejében teljesített termékértékesítés, ha az adóalany a vállalkozása tulajdonában tartott termékét továbbítja, vagy bizományba átvett terméket továbbít belföldről a közösség más tagállamába vállalkozása szükségleteire. A továbbítás minden olyan módozatot magában foglal – függetlenül attól, hogy azt az adóalany maga vagy a javára más végzi –, amelynek eredményeként a termék a küldeménykénti feladásakor vagy a fuvarozás megkezdéséhez képest a küldeménykénti megérkezésekor vagy a fuvarozás befejezésekor a közösség más tagállamában van.

Az áfatörvény 12. paragrafusának (1) bekezdése szerinti esetekben úgynevezett vagyonáthelyezésre kerül sor. A szabályozás célja annak intézményi biztosítása, hogy az adóalanyok saját vagyonának a tagállamok közötti határokon történő átlépése követhető és kezelhető legyen. A tagállamok közötti vagyonmozgatás – függetlenül a mozgatás céljától – fő szabály szerint termékértékesítésnek minősül, azaz szolgáltatás igénybevétele céljából történő vagyonáthelyezés is eredményezhet az áfafizetési kötelezettség szempontjából termékértékesítésnek minősülő ügyletet.

Az áfatörvény 12. paragrafusa alóli kivételeket egyrészt a termékértékesítésre alkalmazandó más adózási előírások (például közösségi termékértékesítés, távolsági értékesítés), másrészt a termék áthelyezésének ideiglenes jellege (például feltételek melletti, 24 hónapot meg nem haladó ideiglenes használat) teszik lehetővé.

A közösség más tagállamában megvalósult, kizárólag bérmunka-szolgáltatás igénybevételének adózása annak függvényében alakul, hogy a bérmunka teljesítése után a termék visszakerül-e vagy sem a feladás tagállamába, a szolgáltatást igénybe vevő adóalanyhoz [áfatörvény 12. § (2) bekezdés f) pontja]. Ebben az esetben a bérmunka az adóalany vállalkozásának szükséglete, a termék-előállítás része,  annak hiányában nincs olyan terméke, melyet a bérmunka időpontjában potenciális partnerei részére értékesíthetne.

Amennyiben a terméket a bérmunkát nyújtó tagállamból közvetlenül sikerül értékesíti, akár Magyarországon, akár más tagállamban, a termékértékesítésre az áfatörvény 12. paragrafus (1) bekezdésének megfelelően az adóalany és a bérmunka szolgáltatásának tagállami nyújtója között kerül sor, az adóalany és a vevő esetében megvalósuló gazdasági esemény pedig a külföldi teljesítési helyre tekintettel kikerül az áfatörvény hatálya alól (áfatörvény 2., 4., 27. §-ai).

A 77/388/EGK-irányelv (hatodik irányelv) 28a. cikk (5) bekezdés b) pontja a perbeli időszakra irányadó héa-irányelv 17. cikk (1) bekezdés f) pontjával egyezően szabályozta az adóalanyok vállalkozásából származó termékeinek másik tagállamba történő szállítását. A kivételek körében szerepel az az adóalany részére nyújtott szolgáltatás, amely magában foglalja a termékeken fizikailag azon tagállamban végzett munkát, amelyben a termékek feladása, illetve szállítása lezárul, feltéve, hogy miután munkát végeztek a termékeken, azok visszajutnak a tagállamba azon adóalanyhoz, amely azokat eredetileg feladta, illetve elszállította.

Az EUB C-446/2013. ítéletében a perbelivel – a rendelkezésre álló adatok szerint – azonos tényállás mellett, a hatodik irányelv hatálya alatt, a teljesítési helyek meghatározása révén foglalt állást vagyonmozgatással járó szolgáltatásnyújtás kérdésében. Az alapügy  felperese a 2001. évben Olaszországban gyártott fém alkatrészeket, és úgy értékesítette a franciaországi székhelyű vevő részére, hogy előtte az alkatrészeket egy másik francia társasághoz küldte utómegmunkálásra, és azok onnan kerültek a vevőhöz.

Az EUB döntése szerint  a hatodik irányelv 8. cikke (1) bekezdésének a) pontját úgy kell értelmezni, hogy egy termék – amely terméken az eladó valamely, ebben a másik tagállamban letelepedett szolgáltatóval e terméket az értékesítésre alkalmassá tévő utómegmunkálást végeztet azt megelőzően, hogy e szolgáltatóval feladatná e terméket a vevő számára – valamely tagállamban letelepedett társaság általi, valamely más tagállamban letelepedett vevő számára történő értékesítésének helyét úgy kell tekinteni, mint amely ez utóbbi székhelye szerinti tagállamban található.

Az ítélet 29. pontjában az EUB kiemelte, hogy mindezen megállapításokra azért került sor, mert nem voltak megállapíthatók a hatodik irányelv 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja szerinti feltételek: kellő időbeli és tárgyi összefüggés fennállása a szóban forgó termékek értékesítése és azok feladása között, valamint az ügylet lebonyolításának folyamatossága (C-84/09, EU:C:2010:693, 33. pont).

A 30. pont szerint ugyanis nem áll fenn ilyen összefüggés és folyamatosság, amennyiben a termékeknek az eladó általi feladása a szolgáltató részére a vevő részére történő értékesítésüket megelőzően a célból való feldolgozásukra irányul, hogy ezeket az eladó és a vevő közötti szerződéses kötelezettségeknek megfelelővé tegyék. E körülményekre figyelemmel a hatodik irányelv 8. cikke (1) bekezdésének a) pontja értelmében vett termékértékesítés helye az a hely, ahol a két fél közötti szerződéses kötelezettségeknek megfelelővé tett termékek találhatók.

Alperes határozatában a fentiek szerinti szabályozásnak megfelelő jogi álláspontot foglalt el, de elmaradt a felperesnek a gazdasági esemény valós tartalmára, az ügylet lebonyolításának folyamatosságára, adójogi szempontból releváns tényezőkre vonatkozó előadásának érdemi értékelése. A Kúria ennek a hiánynak a pótlása érdekében a jogerős ítéletet, s egyben az alperes határozatát is hatályon kívül helyezte az elsőfokú határozatra kiterjedően, és az elsőfokú adóhatóságot új eljárásra kötelezte.