hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsalók vagyonát zárolta a NAV

  • MTI

Újabb egymilliárd forint értékű vagyont zárolt egy debreceni férfi által irányított, vasipari termékekkel üzletelő bűnszervezet tagjainál a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), ezzel már összesen négymilliárdos vagyon került zár alá – közölte a NAV észak-alföldi regionális bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón, Debrecenben.

Lengyel Tibor pénzügyőr ezredes hozzátette: a bűnszervezet többnyire hajdú-bihari tagjai, köztük közismert debreceni vállalkozások vezetői, az eddigi adatok szerint három és fél milliárd forint adót csaltak el olyan áfa-visszaigénylésekkel, amelyeket soha nem fizettek be a költségvetésbe.

A bűnszervezet 13 tagja ellen költségvetési csalás és más magánokirat-hamisítás miatt folyik nyomozás, közülük öten vannak előzetes letartóztatásban – jelezte a bűnügyi igazgató.

A bűnszervezet vezetői által irányított gazdasági társaság a vasipari árucikkek tekintetében Kelet-Magyarország piacvezetőjének számított, és az illegális tevékenységéből adódóan a tisztességesen működő versenytársakhoz képest 1015 százalékos árelőnnyel dolgozott – magyarázta az ezredes.

Hozzátette: a Szlovákiából nettó áron beszerzett vasipari árut – betonacélt, hengerelt lemezt, de munkagépeket is – itthon papíron egy strómancégekből álló számlázási láncon átfuttatva belföldön beszerzett, kedvező árú termékként adták el. A valóságban azonban a kamionok egyenesen a szervezethez tartozó cégek debreceni telephelyeire érkeztek, ahonnan az áru Tüzépekhez, építőipari vállalkozásokhoz került.

A minél nagyobb haszon érdekében, és hogy az áfát minél többször levonhassák, illetve visszaigényelhessék, ugyanazt a szállítmányt újra és újra betették a körforgásba. A számlázási láncolat végén lévő cégek egy részét hamis román személyazonosító okmányokkal, kizárólag a bűncselekmény elkövetésére alapították – ismertette Lengyel Tibor.

A bűnügyi igazgató emlékeztetett rá, hogy nyomozóik először májusban csaptak le a kiterjedt hálózatra, amelynek öt vezetője azóta előzetes letartóztatásban van.

Hozzátette: a májusi akciót követő nyomozáson beszerzett információknak köszönhetően most négy megyében tartottak házkutatásokat, és további két férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

Mivel a bűnszervezet által elcsalt adó összege tovább emelkedett, a mostani akcióban – amelyben 42 helyszínen tartott összehangolt ellenőrzést 100 nyomozó, vám- és adóellenőr –, egymilliárd forintot meghaladó értékben foglaltak le többi között gépjárműveket, egy hajót, és zároltak lakásokat – mutatott rá az ezredes.

Elmondta azt is, hogy a bűnszervezetet irányító férfi Bács-Kiskun megyei illetékességű ügyvédjének titkos irodájából olyan bizonyítékok kerültek elő, amelyek arra utalnak, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak megpróbálták az eljárásban részt vevő személyeket befolyásolni, és a zárolt tárgyakat a végrehajtásból kivonni.

A mostani akcióval a teljes elkövetői kört sikerült felderíteni – közölte az MTI érdeklődésére a bűnügyi igazgató.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink