hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

A NAV-nak is dolgozott a kitiltási botrány vádlottja

  • hvg.hu

Szinte tálcán kínálta az ügyészség, hogy bukkanjunk rá, kit vádolt meg a kitiltási botránnyal kapcsolatban. Az állam egyik nagy beszállítójának számító cég tulajdonosa és ügyvezetője, a CBA központi cégének résztulajdonosa az, akit egyedül vádolt meg az ügyészség. A hvg.hu-nak azt mondta, nem tud arról, hogy ő vádlott lenne, kis időt kért a reagálásra, azóta elérhetetlen. A főügyészség nem erősít meg, de nem is cáfol.

Meglepő és szokatlan nyíltsággal írta körül a fővárosi főügyészség, hogy ki az a magánszemély, aki a kitiltási botrány miatt indult nyomozás során vádlott lett, jóformán csak rá irányítva a figyelmet. Egy jól ismert információtechnológiai és biztonsági szolgáltatásokat nyújtó cég 40-es éveinek végén járó, budapesti ügyvezetője, T. V. monogrammal. A leírás Tábor Viktorra, az ANT (Advanced Network Technologies) Kft. egyedüli tulajdonosára és egyik ügyvezetőjére illik. A hvg.hu nem hivatalos információi szerint ő az, akit vádol az ügyészség vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt. Az ügyészség szóvivője kérdésünkre sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta információnkat.

Tábor Viktort a munkahelyén értük el. Annyit mondott, hogy nem látta még az ügyész bejelentéséről tudósító cikkeket, és nem tud róla, hogy vádlott lenne, de kért kis időt a reagálásra. Kérésére elküldtük az ügyészség közleményét, de utána hiába hívtuk kis idő múlva a cégét, nem értük el, azt a tájékoztatást kaptuk, hogy elment. A leveleinkre azóta sem reagált.

Cége a NAV-nak is dolgozott

Tábor Viktor amellett, hogy az ANT Kft. egyedüli tulajdonosa és egyik ügyvezetője, még a cégnyilvántartás szerint a CBA központi cégének, a CBA Kereskedelmi Kft. résztulajdonosa is 2012 szeptembere óta. (Megkerestük a CBA-t is, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.)

Az ANT Kft. egy több mint 1 milliárd forintos árbevételű cég, IT-szolgáltatásokat nyújt, és kiváló ügyfélkört találunk a referenciái között. A társaság honlapja szerint a renferenciák között ott van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), több mint 10 éve a hivatal biztonsági projektjeihez szállít hardvert.

A cég több informatikai céggel közösen számos nagy értékű, egyenként többmilliárdos informatikai közbeszerzést is nyert az elmúlt öt évben. A Komárom-Eszergom Megyei Kormányhivatalnál számítástechnikai eszközök, a Készenléti Rendőrségnél számítógéprendszerek és ezekhez kapcsolódó szolgáltatások beszállítására nyertek tendert, és hasonló közös beszállításokat nyertek az elmúlt években a Debreceni Egyetemen, a Nyugat-magyarországi Egyetemen, a Nemzeti Infokommunikációs Zrt.-nél, az ÁNTSZ-nél, az Országos Mentőszolgálatnál, a Magyar Postánál, és például a Budapesti Közlekedési Központnál is.

A cég 2012-től több évig partnere volt a ma már felszámolás alatt álló Széchenyi Banknak, a bank IT-fejlesztéseit segítette. De több mint 10 éve partnere a Magyar Telekomnak is, hardver és szoftverbeszállító, illetve a vállalat belső informatikájának napi üzemeltetésében is részt vesz. Együttműködnek az ELTE-vel, az Óbudai, valamint a Károli Gáspár Református Egyetemmel is.

A balhét ő viszi el egyedül?

Az egész ügyben azonban van pár furcsa dolog. A kitiltási botrányban az eddig nem cáfolt értesülések szerint hat személy érintett, egyikük, Vida Ildikó akkori NAV-elnök ismerte el, hogy rajta van a listán. Annyit mondott még Vida, hogy pár kollégája is a kitiltottak között van, de neveket nem említett.

Bár a ma körülírt vádlott cége dolgozott a NAV-nak, ő maga (legalábbis egy-két éve) nem volt NAV-os. Mégis az ügyészség csak őt írta körül elég pontosan most, mint akit  és ezt az ügyész is elmondta a mai sajtótájékoztatón  az Egyesült Államok kitiltott. De más személynek a nevét nem húzta elő az ügyészség (sőt, azt is mondták, hogy ebben az ügyben Vida Ildikó nem érintett), így voltaképpen Tábor Viktorra húzhatnák rá a vizes lepedőt.

Az ügyészség igazából egy láncolatot érzékeltetett, amelynek csak egyik eleme volt a vádlott. A lánc úgy nézhetett ki, hogy a Bunge amerikai étolajgyártó cég felkért egy lobbistát, hogy járjon közbe, mert az étolajpiacon sebesen terjedő áfacsalók ellen valamit be kell vetni. A lobbista állítólag a vádlottal beszélt, és a vádlott állította azt (az ügyészség által elmondottak szerint), hogy 2 milliárd forint az ára annak, hogy az áfacsalást értelmetlenné tevő áfacsökkentést (27-ről 5 százalékra) meglépje a kormányzat. A vádlott hivatkozott az óriási kormányzati megbízásokkal rendelkező Századvégre és annak egyik tulajdonosára, Heim Péterre, de az ügyészség szerint ez valótlannak bizonyult, a vádlott nem ismeri Heim Pétert, nem mutatható ki közöttük kapcsolat. A sajtótájékoztató után nem sokkal a Századvég ki is adott közleményt, ezzel a felütéssel: „kiderült ugyanis, hogy egy csaló visszaélt a cég nevével”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink