hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Egymilliárdos áfacsalás – 34 céget kiszolgáló számlagyáros bűnszervezetet lepleztek le

  • MTI

Milliárdos kárt okozott a költségvetésnek az a 34 társaságot kiszolgáló számlagyáros bűnszervezet, amelyet a közelmúltban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – közölte az adóhatóság szerdán az MTI-vel.

Az országos akcióban 50 helyszínen kutattak, 23 gyanúsítottat hallgattak ki, és 4 embert őrizetbe vettek a hivatal munkatársai.

A strómanok nevén futó cégekből kiépített, többszintű számlázási láncolat vagyonvédelmi és takarítási munkákról állított ki fiktív számlákat.

A befogadó társaságok a számlákkal több mint egymilliárd forint áfát csaltak el.

A NAV nyomozói IT-szakemberek, revizorok, járőrök, valamint a Merkur bevetési egység támogatásával csaknem 50 helyszínen kutattak, ingatlanokat, bankszámlákat zároltak, gépkocsikat és készpénzt is lefoglaltak több mint félmilliárd forint értékben.     

A nyomozók 23 embert hallgattak ki gyanúsítottként. A bűnszervezet vezetőjét és három segítőjét, köztük a céghálózat könyvelőjét is letartóztatták a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt.

A NAV bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz – írták a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink