hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Csalók lebuktatására is használja a NAV a külföldről beszerzett jövedelemadatokat

  • adozona.hu

Egy példa erre, hogy fokozott figyelemmel ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokat, akik rövid távra adnak ki szálláshelyet – hívja fel rá a figyelmet az EY. A tanácsadó cég szakértői szerint egy friss Kúria ítéletből már az is kiderül, minek köszönhető, hogy a hatóság akár előzetes próbavásárlás, adategyeztetés nélkül is képes több 100 milliós adóhiányt megállapítani.

 

Népszerű szállás-közvetítő portálokon hirdette ingatlanjait rövid távú kiadásra egy adózó, aki – mint az egy friss Kúria ítéletből kiderül – a tevékenységből származó jövedelmek után nem fizetett adót és bevallást sem nyújtott be.

Az ügy érdekessége, hogy a NAV nemzetközi megkeresés keretében kérte a külföldi adóhatóságok segítségét a hiányzó jövedelem feltárása érdekében. A külföldi adóhatóságok által a platformszolgáltatóktól beérkezett olyan adatok alapján, mint amilyen a vendégek foglalási adatai és a jutalékszámlák, pontosan meg tudta határozni az adózó be nem vallott jövedelmét.

A vizsgálat eredményeként közel 100 millió forintos adóhiányt állapított meg az adóhivatal. Ez után 200 százalékos adóbírságot is kiszabott a jövedelem eltitkolása miatt.

„A NAV rendelkezésére álló digitális adatvagyont egyre jobban hasznosítja. A fejlett adatelemzési képességek segítségével pedig olyan területeken is sikeresen tudnak célzottan ellenőrizni, amelyeken korábban nehézkesebben lehetett eredményt elérni” – mondta el Bajusz Dániel, az EY adóperes szakértője.

Az eset bizonyítja, hogyan lesznek évről-évre egyre precízebbek és pontosabbak az adóellenőrzések. Ma már nincs szüksége a NAV-nak arra, hogy próbavásárlásokat tartson; automatikus adatcserével vagy adatelemzéssel is képes volt összevetni a szálláshelyek hirdetési adatait az adóbevallás adataival. Ebben az ügyben ráadásul külföldi platformüzemeltetőktől jövő információk alapján állapított meg adóhiányt a hatóság. Ezek az információk olyan pontosak voltak, hogy becslési eljárást sem kellett az adóhatóságnak lefolytatnia. Ez rávilágít, hogy – különösen az uniós tagországok között – ma már gyors és hatékony a nemzetközi adózási együttműködés.

„Az adózók oldaláról ez fokozott körültekintést és óvatosságot igényel, ami azt is jelenti, hogy érdemes még a hatóság megérkezése előtt megvizsgálni a kockázatosnak ítélt kérdéseket” – tette hozzá Bajusz Dániel.

Az Európai Unió digitális platformokra vonatkozó jelentéstételi kötelezettsége alapján a jövőben ezek az ellenőrzések még eredményesebbek lesznek, hiszen a hasonló online platformok kötelesek lesznek bizonyos adatokat automatikusan továbbítani az adóhatóságok számára.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink