hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Áfacsaló számlagyárosok ellen emeltek vádat

  • MTI

Húsz gazdasági társaságot kiszolgáló számlagyárat működtető, a költségvetésnek 273 millió forint kárt okozó bűnszervezet tagjai ellen emeltek vádat Kecskeméten – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.

Négyessyné Bodó Marianna közölte: a bűnözői csoport tagjait üzletszerűen, bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják.

A számlagyárat működtető hat ember 2015 áprilisától 2020 decemberéig gazdasági társaságok széles körét szolgálta ki fiktív számlákkal, annak érdekében, hogy az általános forgalmi adófizetési kötelezettségüket jogosulatlanul csökkentsék.

A számlagyárat irányító férfi határozta meg, hogy melyik cég nevében, mikor, kinek állítanak ki – el nem végzett – szolgáltatásról vagy termékértékesítésről számlát. Ezeken legtöbbször reklámtevékenység szerepelt, de a megrendelő cégek igényeinek megfelelően akár búgócsiga- vagy szoftverértékesítésről, olykor fémipari termékek gyártásáról is készültek számlák. A törvényes működés látszata érdekében a számlagyárat irányító férfi két weboldalt is létrehozott, amelyeken a fiktív számlákat befogadó cégek logóit elhelyezte, így igazolva a kiszámlázott többmilliós hirdetési tevékenység elvégzését.

A férfi az akkori barátnőjével több céget alapíttatott, más bűntársai pedig nemcsak cégalapításokkal és fiktív számlák kiállításával, hanem a bankszámlára érkező pénz felvételével is segítették a számlagyár működését. A felhasználó cégek a fiktív számlákon szereplő összegeket átutalták a számlagyárnak, ezt készpénzben felvették és túlnyomó részét visszaadták a számlabefogadó cégek képviselőinek – az ügy további 14 vádlottjának.

Az ügyészség 16 vádlottra börtönbüntetés, négyre pénzbüntetés kiszabását indítványozta. Emellett az áfacsalás révén előnyt szerző gazdasági társaságokkal szemben szintén pénzbírságra tett indítványt a Kecskeméti Törvényszéknek.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink