hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Zöldségeseket ellenőriz a NAV

  • MTI/lapszemle

A szüret és az őszi gyümölcsbetakarítási időszak beköszöntével zöldség- és gyümölcskereskedőket ellenőriz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írja a Magyar Nemzet.

A hatóság friss ellenőrzési kalendáriuma alapján a héten a fővárosban vizsgálódik a NAV, de Bács-Kiskun megyében is előfordulhatnak hatósági eljárások. Baranyában és Tolnában pedig a napokban tartottak a szüreti rendezvényekre összpontosító ellenőrzéseket.

Az adóhivatal elsősorban azt ellenőrzi, hogy a kereskedők adnak-e nyugtát, számlát a vevőknek, bejelentették-e az alkalmazottaikat, és szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket.

A lap emlékeztet, hogy az adóhivatal a nyár eleje óta folyamatosan figyelemmel kíséri az ország több megyéjében a gyümölcs- és zöldségárusok tevékenységét. A piacokon, a közterületeken és az út mentén működő vállalkozásoknál is megjelentek a revizorok, így sorra kerültek mások mellett az epresek és a dinnyések is, emellett a nagykereskedőknél is végeznek ellenőrzéseket – olvasható a Magyar Nemzetben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink