hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Szorul a hurok a nagy adóelkerülők körül! Így menekülhetnek meg

  • dr. Szeiler Nikolett ügyvéd, adótanácsadó

Négy hónapig még rendkívül kedvező feltételek mellett lehet hazahozni és legalizálni a külföldi bankszámlákon tartott összegeket, amelyeknek eddig a töredékét helyezték el az érintettek az eltitkolt jövedelmek kifehérítését szolgáló stabilitás megtakarítási számlákon (smsz). A külföldi bankszámlákon tartott összegek hazahozatalára és kifehérítésére ösztönöz az is, hogy 2017 szeptemberétől már a magyar adóhatóság is értesülni fog a más országokban – köztük több kedvelt adóparadicsomban – elhelyezett adózatlan jövedelmekről.

Tavaly mintegy 53 milliárd forintot fizettek be smsz-re, akik kihasználták az adóamnesztiát. Ez az összeg jóval elmarad attól, amire korábban számítottak a jogalkotók. Piaci szakértők becslése szerint éves szinten 250-300 milliárd forintra tehető a magyar állampolgárok által külföldre menekített vagyon értéke; ennek alapján az elmúlt tizenöt-húsz évben nagyjából 2500 milliárd forint hagyhatta el az országot.

Július elsejéig kivételesen kedvező feltételek igénybevételével lehet hazahozni, és legalizálni a külföldi bankszámlákon dekkoló összegeket egy tavalyi törvénymódosítás révén.

Megkezdődött az adatgyűjtés

A külföldi bankszámlákon tartott összegek hazahozatalára és kifehérítésére ösztönöz az az automatikus adatcserére vonatkozó megállapodás is, amelyet a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) oldalán közzétett lista szerint eddig 79 ország írt alá.

A megállapodásban részt vevő államok automatikusan küldenek majd adatokat évente egyszer a bankszámlákról, értékpapírszámlákról, biztosításokról és egyéb befektetésekről.  Az OECD oldalán lévő lista szerint 2016. január 1-jétől 54 ország gyűjti az adatokat. Elsőként 2017 szeptemberében szolgáltatnak adatokat a 2016. évre vonatkozóan a számlatulajdonos illetősége szerinti ország adóhatóságának. Ezek között az országok között van egyebek mellett Belgium, a Kajmán-szigetek, Ciprus, a Feröer-szigetek, Liechtenstein, Luxemburg, a Seychelles- szigetek és Magyarország is.

Azokról a nagy összegű adózatlan pénzekről tehát, amelyek az adatcsere-egyezményt aláíró országokban vannak, a jövőben a magyar adóhatóság is értesülni fog. Várhatóan a kapott adatokat a tulajdonosok nyilvántartásban szereplő adataival, bevallásaival összevetve indulhatnak majd ezzel összefüggésben adóhatósági ellenőrzések. Ha a vizsgálatok eredményeképpen adóhiányt, adóbírságot, késedelmi pótlékot állapít meg a NAV – amennyiben bebizonyosodik, hogy a kérdéses számlákon tartott pénz adózatlan jövedelem –, arra akár a teljes megtakarítás rámehet.

Egyes országok, mint például Ausztria és Svájc 2016-ról még nem gyűjtenek adatokat. Ők 2018 szeptemberében értesítik egyebek között a magyar adóhatóságot a náluk kezelt pénzforgalmi számlákra, befektetésekre vonatkozóan, vagyis 2017. évi adatokat közölnek elsőként.  A késleltetve jelentő országokban tartott pénzek tulajdonosai tehát, ha még idén smsz-en helyezik el a megtakarításaikat, akkor arról már nem kap jelentést 2018-ban a NAV.

Mi is az smsz?

A 2013. július 26-án kihirdetett törvénymódosítás rendelkezései szerint stabilitási megtakarítási számlán keresztül legalizálni lehet a készpénzben vagy külföldön tartott adózatlan jövedelmeket.

Stabilitás megtakarítási számlát befektetésekkel foglalkozó hitelintézeteknél nyithat bármely magánszemély. A számlanyitáskor minimum 5 millió forintot kell befizetni a számlára. Ezt követően újabb befizetés már nem teljesíthető ugyanarra a számlára, több számla azonban nyitható.

A számla egy stabilitás megtakarítási értékpapírszámlából és egy stabilitás megtakarítási pénzszámlából áll. Az smsz-enlévő összegből a hitelintézet állampapírt vesz, amellyel a törvényalkotó célja az ország külföldi pénznemben fennálló tartozásának csökkentése. A stabilitás megtakarítási pénzszámla egyenlege után nem nyújthat kamatot a számlavezető.

Az smsz-en lévő összeg után akkor keletkezik adófizetési kötelezettség, amikor a számlatulajdonos részére a számláról a számlavezető kifizetést teljesít.

A törvény tavalyi módosítása szerint a 2015.07.01. – 2016. 07. 01. között nyitott smsz-ek esetén igen kedvező feltételekkel, már egy év eltelte után csupán 10 százalékos mértékű adó megfizetése mellett kivehető a pénz. Ha a pénzfelvételre ennél korábban kerül sor, akkor a fizetendő adó mértéke 20 százalék.

Ha az smsz-t a fenti kedvezményes időszak előtt vagy után nyitották/nyitják, akkor az adófizetési kötelezettség mértéke az adóév első napján érvényes, a természetes személyek kamatjövedelmére vonatkozó adómérték lesz. Az adó alapja pedig attól függ, hogy a számlanyitás és a pénz felvétele között mennyi idő telik el.

Ha az eltelt idő

– kevesebb, mint 3 év, akkor az adóalap a kifizetett összeg 200 százaléka,
– legalább 3 év, de kevesebb, mint 4 év, akkor az adóalap a kifizetett összeg 100 százaléka.
– legalább 4 év, de kevesebb, mint 5 év, akkor az adóalap a kifizetett összeg 50 százaléka,
– legalább 5 év, akkor a kifizetés után nem keletkezik adófizetési kötelezettség.

Az adót az smsz-t vezető hitelintézet állapítja meg, vonja le, fizeti meg, és vallja be az állami adóhatóságnak.

A számlanyitást megelőzően ajánlott adózásban jártas szakember tanácsát kikérni. Érdemes tisztában lenni egyebek mellett az adótartozás elévülésére vonatkozó szabályokkal.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink