hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nem veszi át a korábbi ügyfél a könyvelési anyagokat: ki felel az iratok megőrzéséért?

  • dr. Császár Zoltán adótanácsadó, jogász

Korábbi cikkünkben azzal az esetkörrel foglalkoztunk, amikor a könyvelő megbízatása megszűnése után elérhetetlenné válik, és nem adja vissza a gazdálkodónak a könyvelési anyagokat. Jelen cikkünkben a nem tankönyv szerinti elválás másik esetét vizsgáljuk meg, amikor a könyvelő vagy könyvelőiroda a szerződéses kapcsolat megszűnése után szeretné visszaadni a könyveléshez szükséges anyagokat korábbi ügyfelének, aki viszont nem veszi azt át.

Ilyen fordulhat elő például akkor, amikor megígérte ugyan a korábbi ügyfél, hogy – a szokásos iratátadási rutinnak és a könyvelőiroda általános szerződéses feltételeinek megfelelően – elmegy az említett dokumentumokért, mégsem tesz ennek eleget, vagy a könyvelőiroda által küldött ajánlott, tértivevényes levél visszaérkezik a postától „nem kereste” vagy a „kézbesítés akadályozott” megjelöléssel. Kérdésként merülhet fel, hogy ha nem jelentkeznek a könyvelőiroda korábbi ügyfelei, hogy kérik az anyagok átadását, a könyvelőirodának kötelessége-e a régi ügyfelek felkutatása.

Első lépésként le kell szögezni, hogy a könyvelőiroda ügyfeleinek tulajdonát képező minden dokumentum, könyvelési bizonylat átadása-átvétele a könyvelőiroda és az ügyfelei között létrejött szerződés alapján történik. A felek szerződésen alapuló kötelezettségeinek teljesítésére a polgári jog szabályai  irányadók, erre tekintettel a felek közötti szerződéses kapcsolatból származó vitás kérdések rendezésének lehetséges módjai vonatkozásában a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) ad eligazítást.

Kapcsolódó cikkünk: Lelépett a könyvelő, nem adja át az iratokat, mit tehet a cég?

Magánjogi szempontból tehát a felek közti megállapodásból kell alapvetően kiindulni, a könyvelőiroda és az ügyfelei között nem rendezett kérdésekkel az adójogszabályok nem foglalkoznak. Abban az esetben, ha erre nézve nincs rendelkezés – sem a könyvelőiroda és az ügyfél között, sem pedig a polgárjogi szabályokban –, a könyvelőirodának nincs olyan kötelezettsége, hogy a jogviszony megszűnését követően továbbra is tárolnia kellene a korábbi ügyfele könyvelési anyagait.

OLVASSA TOVÁBB cikkünket, amelyben részletezzük az iratmegőrzési kötelezettségre vonatkozó  jogszabályi előírásokat!

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink olvashatják el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink