Nem szabhat ki adóbírságot a határidő elteltével a NAV – mondta ki a Kúria

Megosztás Tetszik

Nincs lehetősége az adóhatóságnak adóbírság szankciót alkalmazni az adózás rendjéről szóló (korábban hatályos) 2003. évi XCII. törvény (Art.) 128. paragrafusának (1) bekezdésében nevesített határidő elteltét követően. A tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogbiztonsághoz való jog sérelme következik be, ha a törvényben biztosított határidő-hosszabbítást az adóhatóság negligálja – mondta ki a Kfv. I.35.142/2019. számon hozott határozatában a Kúria.

A felperes gabona-, jármű-kereskedelemmel, valamint közúti árufuvarozással foglalkozó gazdasági társaság, melynél az adóhatóság 2011. október és 2012. március közötti időpontra bevallások utólagos vizsgálatát végezte, melynek során adóhiányt tártak fel, jogkövetkezményként adóbírságot szabtak ki és késedelmi pótlékot számítottak fel. A felperes a revíziós jegyzőkönyvet 2015. október 15-én vette át, az elsőfokú hatóság határozatát 2016. április 20-án kiadmányozta.    

A felperes keresetében érdemében vitatta az alperes megállapításait, ezen túlmenően a határozat kiadmányozására nyitva álló határidő túllépése miatt kérte az adóbírság törlését. Az alperes ellenkérelmében a 60 napos határidő túllépése kapcsán azzal védekezett, hogy az időtúllépés nem eredményezett a felperesnek jogsérelmet, mert jogorvoslati jogát a határozat átvételét követően gyakorolta és gyakorolhatta.

Az elsőfokú bíróság a per érdemét tekintve a kereset elutasította, viszont az adóbírság törléséről rendelkezett, e körben hivatkozott a Kúria egy iránymutató döntésére, továbbá az Alkotmánybíróság 5/2017. (III. 10.) határozatában foglaltakra. Bár megállapította, hogy a határidő túllépése nem volt jogvesztő és az ügy érdemére vonatkozó kiható jogszabálysértés nem következett be, azonban az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény alapján törölte el az adóbírságot.

A jogerős ítéletet mindkét fél felülvizsgálattal támadta, a felperes az érdemi megállapítások körében a Pp. 206. § és 221. § (1) bekezdésében írtak megsértését állította, míg az alperes az adóbírság törlését kifogásolta. Hangsúlyozta, hogy az Art. 170. § (1) bekezdése szerint adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az Art -ban meghatározott ügyintézési határidő nem jogvesztő, így a bíróság által is hivatkozott alkotmánybírósági határozat alapján az adóbírság törlésének nem volt helye. Más, ágazati jogszabály nem írja felül az Art. kötelező rendelkezését.

A Kúria az elsőfokú bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Nem osztotta az alperes adóbírság törlését kifogásoló érvelését. Az alperesi felülvizsgálati kérelem értékelése során a Kúria tekintettel volt az 5/2017. (III. 10.) [a továbbiakban: Abh1.] AB határozatra, amely szerint az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdéséből eredő alkotmányos követelmény, hogy a jogszabályban meghatározott határidő leteltét követően nem szabható ki szankció. Továbbá figyelemmel volt a 17/2019. (V.30) AB [a továbbiakban: Abh2.] határozatban írtakra is, melyben az adókülönbözet és késedelmi pótlék szankció jellegét vizsgálta.

Mindkét alkotmánybírósági határozat a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog tartalmát fejti ki. Az Abh1. leszögezi: „A hatósági eljárás méltányosságának, illetve tisztességességének alapvető feltétele, hogy a közigazgatási hatóságok a rájuk irányadó jogszabályi határidőket betartsák. Különösen erősen kell, hogy érvényesüljön ez a követelmény azokban az esetekben, amikor a közigazgatási hatóság az ügyféllel szemben szankciót állapít meg. A közigazgatási anyagi jogi szankciók jogszabályban történő meghatározása azt a célt szolgálja, hogy a közigazgatási eljárás ügyféli pozíciójában lévő azon jogalanyok, akikkel, illetve amelyekkel szemben a közigazgatási hatóság valamely, az adott ügyfél által elkövetett közigazgatási normasértés miatt hátrányos jogkövetkezményt állapít meg, ne álljanak hosszú, bizonytalan ideig – az anyagi jogi határidőkre vonatkozó, létező jogszabályi rendelkezések ellenére – a velük szemben alkalmazható szankció fenyegetésének félelme alatt.”.

Az Alkotmánybíróság arra is rámutatott döntésében, hogy „Az Alkotmánybíróságnak következetes a gyakorlata a tekintetben, hogy a jogállamiságnak [Alaptörvény B) cikk (1) bekezdés] nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. „A jogbiztonság az állam – és elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, részterületei és az egyes jogszabályok is világosak és egyértelműek legyenek. Működésüket tekintve kiszámíthatónak és előreláthatónak kell lenniük a norma címzettjei számára. A jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is” {lásd az Alaptörvény hatálybalépését követően először: 31/2012. (VI. 29.) AB határozat, Indokolás; egyik legutóbbi döntés: 3024/2019. (II. 4.) AB határozat, Indokolás}. Az Abh2 indokolásának [110] pontja kimondta: ”Mindazonáltal összességében tisztességtelenné teheti az adóhatósági eljárást az adójogi szankció határozathozatali határidő elteltét követő kiszabása, ha az más sérelmekkel együtt járva terhesebb helyzetbe hozza az adózót annál, mint amilyenben a határidőben született döntés esetében lett volna.”

A fenti két alkotmánybírósági döntés tükrében a Kúria álláspontja változatlanul az, hogy a tisztességes hatósági eljáráshoz való joghoz hozzátartozik annak biztosítása, hogy az adóhatóság a rá vonatkozó határidőket betartsa, és ezen határidő be nem tartását ne az adózó terhére, hanem javára értékeljék. Különösen tekintettel arra, hogy az Art. 5/A § (1) bekezdése biztosítja az eljárási határidő hosszabbítást, mellyel a perbeli esetben az adóhatóság nem élt. Ez a mulasztás kiszámíthatatlanná tette a határozat meghozatalának idejét, az adózó jogbiztonságát sértő hátrány keletkezett, melyből következően a tisztességes eljárásban érvényesíthető jogkövetkezmény, szankció már nem alkalmazható vele szemben.