hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

NAV helyszíni ellenőrzések: ezeken a helyeken bukkanhatnak fel revizorok a héten

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapjának tájékoztatása szerint az alábbi helyszíneken terveznek ellenőrzéseket a 19. héten.

Kiemelt ellenőrzési témakörök

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 2022. évi ellenőrzési tevékenysége során folytatja a jogkövető magatartást tanúsító és együttműködő adózók támogatását, míg a szándékos adóelkerülést tanúsító adózókkal szemben határozott, a jogszabályok által biztosított teljes eszköztárral lép fel. Ennek érdekében, a kockázatelemzések alapján a kockázatok súlya és az adózók jogkövetési hajlandósága szerint jogkövetési vizsgálatot, adó-, és vámellenőrzést, vagy támogató eljárást folytat le. Az ellenőrzési terv letölthető itt.

Észak-Budapest

A NAV Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2022. májusban az alábbi helyszíneken ellenőriznek:

  • május 11-én a Lehel Csarnokban,
  • május 16. és 20. között Budapest I–V., valamint XIII. kerületében a számítástechnikai eszközöket és alkatrészeket árusító üzletekben, valamint
  • május 25. és 31. között Budapesten az epret és egyéb szezonális gyümölcsöt közterületen értékesítőknél.

A revizorok elsősorban a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint a pénztárgép üzemeltetésével összefüggő szabályok betartását vizsgálják.

Dél-Budapest

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2021 júniusától ellenőrzik a régió székhelyszolgáltatóinak címeire bejelentkezett adózókat és azokat a vállalkozásokat, amik székhelyüket az ország más területéről helyezték át.

A NAV Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatósága munkatársai 2022. május 9. és 22. között Budapesten ellenőrzik a pékségeket, péküzemeket. A revizorok a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgéppel kapcsolatos jogszabályi előírások betartását, a foglalkoztatottak bejelentését, valamint az alapanyagok beszerzését vizsgálják.

Bács-Kiskun megye

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilisban, májusban és júniusban a vendéglátókat ellenőrzik. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, majd nyomon követik a bevételek alakulását.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai áprilistól szeptemberig ellenőrzik a taxiszolgáltatókat. Az adóellenőrök a számla- és nyugtadást, a taxaméterek megfelelő használatát, valamint a bejelentkezési kötelezettséget vizsgálják. A próbavásárlásokon túl számítani kell egész napos forgalomszámlálásra, illetve hétvégi ellenőrzésre is. A NAV folyamatosan nyomon követi a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az alábbi helyszíneken és időpontokban ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgépek használatának szabályszerűségét és az alkalmazottak bejelentését:

  • május 10. (kedd): Tompa, Csikéria, Kelebia,
  • május 17. (kedd): Nemesnádudvar, Sükösd,
  • május 26. (csütörtök): Bácsalmás, Bácsbokod, Bácsborsód.

A NAV Bács-Kiskun Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai májusban a szoláriumoknál és az egyéb, fizikaiközérzet-javító szolgáltatóknál ellenőrzik a számla- és nyugtaadást, az alkalmazottak bejelentését, majd nyomon követik a bevételek alakulását a pénztárgépek adatai alapján.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai május 9. és 15. között kedden Pécsett, az epret és egyéb szezonális gyümölcsöket közterületen árusítóknál, csütörtökön Szászváron és Mágocson az élelmiszerboltokban, pénteken pedig Pécsett, a Nagy Lajos király úti vendéglátóhelyeken ellenőriznek. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.

A megye építkezésein a hét bármely napján megjelenhetnek a hivatal munkatársai, ahol a dolgozók bejelentését, és a foglalkoztatás egyéb szabályainak a betartását ellenőrzik.

Békés megye

2022. május 9. és 15. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai az élelmiszerüzletekben a nyugta- és számlaadást, valamint a foglalkoztatottak bejelentését és az online pénztárgép használatának szakszerűségét vizsgálják.

2022. május 16. és 22. között a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a cukrászdákban és fagylaltozókban a nyugta- és számlaadást, valamint foglalkoztatottak bejelentését vizsgálják.

Hajdú-Bihar megye

A NAV Hajdú-Bihar Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 11. és 13. között az epret árusítóknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, valamint az alkalmazottak bejelentését.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. márciusban a megyei ajándéküzletekben, virágárusoknál ellenőrzik a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgép használatát, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A NAV Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022 májusában a távol-keleti termékek árusítóit és a taxikat ellenőrzik. A revizorok a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek használatát és az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

A megye építkezésein továbbra is ellenőrzik a szabályos foglalkoztatást.

Komárom-Esztergom megye

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 9. és 13. között a cukrászdákat és fagylaltozókat ellenőrzik. Az adóellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését és az alkalmazottak bejelentését.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága 2022. május 9. és 13. között az alábbiak szerint tervez helyszíni ellenőrzéseket:

  • 2022. május 9. (hétfő): Pásztó járás,
  • 2022. május 10. (kedd): Salgótarjáni járás,
  • 2022. május 11. (szerda): Szécsényi járás,
  • 2022. május 12. (csütörtök): Balassagyarmati járás,
  • 2022. május 13. (péntek): Rétsági járás.

A revizorok az alkalmazottak bejelentését, a forgalmazott áruk eredetét, a számla- és nyugtaadást, valamint az online pénztárgép használatának szabályszerűségét vizsgálják a számítástechnikai, valamint műszaki berendezéseket értékesítőknél. Az online pénztárgépekhez kapcsolódóan ellenőrzik továbbá a tényleges és a bizonylatolt készpénzkészlet egyezőségét, illetőleg a megfelelő áfakulcs használatát.

Pest megye

A NAV Pest Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 11-én a vállalkozásokat ellenőrzik Százhalombattán. A revizorok a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgéppel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják, valamint a foglalkoztatottak társadalombiztosítási bejelentését.

Somogy megye

A NAV Somogy Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 18–19. héten az alábbi helyszíneken ellenőriz:

  • jövedéki terméket értékesítőknél,
  • vendéglátóknál,
  • építkezéseken.

A nyugta- és számlaadást, a pénztárgépekkel kapcsolatos előírások betartását, a nyilvántartások vezetését, a forgalmazott áruk eredetét, valamint a foglalkoztatottak bejelentésének szabályszerűségét is vizsgálják a revizorok.

A közzétett információk nem zárják ki, hogy máshol is lehetnek ellenőrzések.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

A NAV Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 9. és 15. között az alábbi településeken tervezik a mezőgazdasági szaküzletek, dísznövénykertészetek, vendéglátók és jövedéki kiskereskedők ellenőrzését:

2022. május 9.   (hétfő: Vásárosnamény és vonzáskörzete,

2022. május 10. (kedd): Mátészalka,

2022. május 11. (szerda): Nyírbátor,

2022. május 12. (csütörtök): Kisvárda,

2022. május 13. (péntek): Nyíregyháza és vonzáskörzete,

2022. május 15. (vasárnap): Nyíregyháza.

A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, és a szabályos foglalkoztatást.

Tolna megye

A NAV Tolna Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 9. és 13. között az építkezéseket és az építőanyag-kereskedéseket ellenőrzik. A revizorok vizsgálják a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az árukészletek eredetét. Az ellenőrzések várható helyszínei:

  • 2022. május 09. (hétfő): Dunaföldvár,
  • 2022. május 10.(kedd): Paks,
  • 2022. május 11. (szerda): Szekszárd,
  • 2022. május 12. (csütörtök): Tamási,
  • 2022. május 13. (péntek). Bonyhád.

Vas megye

A NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 5. és 15. között a számítástechnikai üzletekben, valamint a ruhaboltokban ellenőriznek. Az adóellenőrök elsősorban a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, valamint az alkalmazottak bejelentését vizsgálják.

Veszprém megye

A NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2022. május 9. és 13. között a pápai, veszprémi és tapolcai járásokban ellenőrzik a ruhaboltokat és a taxisokat. A NAV ellenőrei a számla- és nyugtaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az online pénztárgépek megfelelő használatát vizsgálják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink