hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Magyar-kazah adóügyi együttműködési megállapodást írtak alá

  • MTI

Megállapodást írt alá Varga Mihály pénzügyminiszter és Solpankulov Berik kazah pénzügyminiszter-helyettes, amelynek révén erősödhet a két ország együttműködése az adó- és vámdigitalizáció területén – közölte a Pénzügyminisztérium az MTI-vel kedden.

A közlemény szerin a kazah pénzügyminiszter-helyettessel tartott megbeszélésén Varga Mihály elmondta, hogy a magyar adórendszer az egyik legversenyképesebb az Európai Unión belül, és jelezte, hogy a külföldi befektetők Magyarország iránti érdeklődését a csökkenő adóterhek, különösen az unió legalacsonyabb társasági adója is erősíti. Kitért arra, hogy a magyar kormány az elmúlt években az adóbürokrácia csökkentésével, az adóbeszedés hatékonyságának növelésével, az adóhatóság szolgáltató jellegének fokozásával és digitális megoldásokkal is erősítette az adórendszer versenyképességét.
    
A pénzügyminiszter szerint a kazah fél részére mintaként szolgálhatnak a magyar megoldások.
    
Vagra Mihályt fogadta Bakhyt Sultanov, Nur-Szultan polgármestere is, akivel a kazah főváros víziközmű-rendszerének magyar részvétellel történő megújításáról tárgyaltak.
    
A tárgyalást követően a magyar pénzügyminiszter elmondta: Kazahsztán fővárosa Közép-Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő városa, amelynek nagy ütemben bővül a lakossága, és számos területen kínálhat lehetőségeket a magyar cégeknek. A hétfőn aláírt, a Fővárosi Csatornázási Művek és az Asztanai Vízművek között létrejövő együttműködési megállapodás révén jelentősen megújulhat a kazah főváros csatornázási és szennyvíztisztító rendszere.
    
A tárcavezető hozzátette: a magyar vízügyi vállalkozások készek részt venni akár a teljes kazah víziközmű-szektor hatékonyabbá tételében is, ezért kezdeményeztük az együttműködés kiterjesztését a vízgazdálkodás további területeire. Mint mondta: szeretnék elérni, hogy a későbbiekben közös zöldmezős beruházásként egy ásványvíz üzem is megépüljön – olvasható a PM közleményében.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink