hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Idén sem kell söralátét, elkészültek az adóbevallási tervezetek

  • MTI/Adózóna

A törvényben előírt határidő előtt majdnem két héttel az adóhivatal elkészült az szja-bevallási tervezetek kitöltésével, amellyel idén mintegy ötmillió magánszemélyt mentesített a legbonyolultabb adminisztrációs terhétől – tájékoztatta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az MTI-t.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján már ügyfélkapun keresztül elérhetőek a bevallási tervezetek – jelentette be a tárcavezető.

Emlékeztetett, hogy tavaly a NAV a bevallás készítésének a terhét "levette az adózók többségének a válláról". A nemzetgazdasági miniszter leszögezte: ezzel új korszak kezdődött a bevallások történetében, olyan, amelyben még söralátét sem kell.

Az e-szja projektje idén tovább bővült, egymillióval több, mintegy 5 millió tervezetet készített el a hivatal, amely "a munkáltatók, a mezőgazdasági őstermelők és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyek helyett is dolgozott". A cél az, hogy 2021-ben a vállalkozások szinte minden bevallási-tervezetét a NAV készítse el – húzta alá Varga Mihály.

Az e-szja mellett a jövedékiadó-bevallások kiajánlása ebben a folyamatban szintén egy fontos állomás, hiszen ez volt az első olyan szolgáltatás, amelyet a vállalkozásoknak nyújt a hivatal.

Az e-szja programja alkalmazkodik a felhasználói szokásokhoz, így a több mint 3,2 millió – ügyfélkapuval rendelkező – magánszemély akár a mobiltelefonján, a tabletjén vagy a számítógépen is megtekintheti, illetve ha szükséges, szerkesztheti is az szja-bevallását – szögezte le a tárcavezető. 

Hozzátette, hogy a kényelem, a gyors elérés és az egyszerűség mellett 2015-höz képest idén 138 tonna papírt is megtakarított a NAV az e-szja-val, ugyanis több mint 700 ezer egységcsomaggal készült kevesebb. "Ha az így ki nem nyomtatott bevallási lapokat egymás mögé helyeznénk, akkor az 9076 kilométer hosszú lenne, elérne Budapesttől egészen Tokióig."  A hosszú távú cél az adóhivatal papírmentessé tétele – jelentette ki a miniszter.

Ha az adózó egyetért az szja-bevallási tervezetben foglaltakkal, akkor nem kell tennie semmit – őstermelő és áfafizetésre köteles magánszemélyek kivételével –, május 22-én a NAV által elkészített tervezet hivatalos szja-bevallássá válik – emelte ki Varga Mihály.

Varga Mihály kifejtette: a bevallások legegyszerűbben az online felületen módosíthatóak, amihez mindössze egy ügyfélkapu-regisztárcióra van szükség. Akinek nincs ügyfélkapuja, az még március 19-ig kérheti a tervezete postázását.

Annak ellenére, hogy a magánszemélyek 80 százalékának semmilyen további teendője nem lesz a bevallással, így az automatikusan érvényessé válik majd májusban, lehet, hogy lesz olyan, akinek a postán kapott tervezetét kell majd kiegészítenie. Az érintettek ezt egy új, "17SZJA jelű" bevallás elkésztésével és benyújtásával tehetik meg, illetve – javasolta a szakminiszter – érdemes még május 20-áig ügyfélkaput nyitni, mert így azonnal elérhetővé válik az e-szja, és a módosítás néhány gombnyomással otthonról, kényelmesen elintézhető.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink