hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hárommillió forintot érő dohánnyal bukott le

  • adozona.hu

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai 45 kilogramm vágott dohányt foglaltak le Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – közölte honlapján az adóhatóság.

A pénzügyőrök az M3-as autópályán, ekáerellenőrzésen figyeltek fel egy világítás nélkül közlekedő áruszállító kisbuszra. A NAV munkatársai követték a járművet, majd az autópálya egyik pihenőjébe kivezették és ellenőrizték. A pénzügyőrök a rakterében lévő üres rekeszek között nejlontasakokban összesen 45 kilogramm vágott dohányt találtak. A sofőr a dohányterméket sajátjának ismerte el.

A több mint hárommillió forint értékű dohányterméket a NAV munkatársai lefoglalták, a járművezető ellen pedig költségvetési csalás bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink