hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az adóellenőrök is fesztiváloznak a héten

  • adozona.hu

A Sziget Fesztivál, az Alba Regia Jazz Feszt és a Fehérvári Bornapok is szerepelnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőreinek e heti célpontjai között.

Észak-Budapest

Az Észak-budapesti Adó- és Vámigazgatóság munkatársai – tekintettel az idei Sziget Fesztivál rendezvénysorozatára – ellenőrzéseik során kiemelt figyelmet fordítanak a fesztiválon, valamint annak vonzáskörzetében működő vendéglátó-ipari, személyszállítási, kereskedelmi, illetve szolgáltató vállalkozások vizsgálatára. Az ellenőrzések kiterjednek a számla- és nyugtaadásra, az online pénztárgépekkel kapcsolatos kötelezettségekre, valamint az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatására is.

Baranya megye

A NAV baranyai munkatársai augusztus 7. és 13. között Szigetváron, Szentlőrincen,  Komlón és Mohács környékén, valamint Pécsett végeznek ellenőrzéseket. Az ellenőrök vizsgálják a bizonylatadást, a szabályos foglalkoztatást, az áruk eredetét, és az online pénztárgépek használatát kiemelt figyelemmel a szezonális értékesítőkre (fagylalt, strandcikk, sportszer, szálláshely-szolgáltatás). A próbavásárlások, próbaszolgáltatások igénybevétele mellett forgalomszámlálásra is számíthatnak a kereskedők, vendéglátósok és szolgáltatók.

Fejér megye

A Fejér Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai 2017. augusztus 7. és 9. között ellenőrzéseket végeznek a Székesfehérvár belvárosában, az I. Fehérvári Bornapokon és az Alba Regia Jazz Feszten kereskedőknél, vendéglátóknál. A revizorok elsősorban a nyugta- és számlaadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét és az áruk eredetét vizsgálják.

Heves megye

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 32. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

– augusztus 7. (hétfő): Gyöngyös, Csány
– augusztus 8. (kedd): Mátraszentimre
– augusztus 9. (szerda): Hatvan, Lőrinci
– augusztus 10. (csütörtök): Kisköre, Poroszló
– augusztus 11. (péntek): Eger

A NAV szakemberei az operatív ellenőrzésekkor elsősorban azt vizsgálják, hogy a kereskedők, szolgáltatók adnak-e szabályos bizonylatot, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, a vállalkozások bejelentik-e alkalmazottaikat.

Emellett fokozott figyelmet fordítanak majd az online pénztárgép használatára újonnan kötelezett kör ellenőrzésére, valamint az áruk eredetének vizsgálatára.

A NAV Heves Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai a 32. héten fokozott ellenőrzéseket végeznek a Tisza-tó  Heves megyei és Jász-Nagykun-Szolnok megyei partszakaszain. Az ellenőrzések elsősorban  a strandokon, szabad strandokon, kikötőkben lévő vendéglátó- és kereskedelmi egységeket, szolgáltatásnyújtó vállalkozásokat, szálláshely-szolgáltatókat érintik. Az akcióban az ellenőrök a bizonylatadást, a foglalkoztatás szabályszerűségét, az áruk eredetét és a jövedéki termékekkel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

A közzétett adatok nem zárják ki azt, hogy máshol is lehetnek NAV ellenőrzések.

Jász-Nagykun-Szolnok megye

A 32. héten fokozott NAV ellenőrzésekre számíthatnak a Tisza-tó  Heves Megyei és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei partszakaszain működő vállalkozások.  Az ellenőrzések elsősorban  a strandokon, szabad strandokon, kikötőkben lévő  vendéglátó-  és kereskedelmi egységeket, szolgáltatásnyújtó vállalkozásokat, szálláshely-szolgáltatókat érintik. Az akcióban az adóellenőrök a bevételek bizonylatolását, a szabályos foglalkoztatást, az áruk eredetét, a pénzügyőrök pedig a jövedéki termékekkel kapcsolatos szabályok betartását vizsgálják.

Nógrád megye

A NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága a 32. héten az alábbi településeken tervez helyszíni ellenőrzéseket:

– augusztus 7. (hétfő): Balassagyarmat és környéke
– augusztus 8. (kedd): Salgótarján és környéke
– augusztus 9. (szerda): Szécsény és környéke
– augusztus 10. (csütörtök): Pásztó és környéke
– augusztus 12. (szombat): Bátonyterenye és környéke

A revizorok elsősorban a kereskedőknél és vendéglátóknál, ital-kiskereskedőknél (kocsma), valamint az online pénztárgép használatára újonnan kötelezett adózóknál vizsgálják a számla- és nyugtaadást, az online pénztárgép használatot, valamint az alkalmazottak bejelentését.

A revizorok a hét valamennyi napján a megye egyéb településein is végezhetnek ellenőrzéseket.

A Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgatósága munkatársai augusztus végéig elsősorban a vendéglátóhelyeket, szezonális árusítóhelyeket, a strandokon és rendezvényeken működő szolgáltatókat, a lángos-, palacsinta- és fagylaltárusokat ellenőrzik.

Az adóellenőrök emellett kiemelten vizsgálják a 2017. január 1-jétől online pénztárgép használatára kötelezett adózókat, a gumiabroncs, gépjármű- és motorkerékpár alkatrész-kereskedőket, a taxisokat, a fizikai közérzetjavító, szépészeti és testedzési szolgáltatást nyújtókat, a szolárium üzemeltetőket, a hobbiállat és állateledel kiskereskedőket, valamint a kisállat kozmetikákat.

Az ellenőrzések elsősorban a számla- és nyugtaadásra, az online pénztárgépek szabályszerű használatára irányulnak, ezen belül a revizorok esetenként pénzkészlet-ellenőrzést és forgalomszámlálást is végeznek. Az adózók számíthatnak továbbá az áruk eredetének ellenőrzésére, valamint az alkalmazottak szabályszerű foglalkoztatásának vizsgálatára is.

Vas megye

A Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóság munkatársai folyamatosan ellenőrzik a különböző rendezvényeken, vásárokon tevékenységet végző adózókat. Az összehangolt ellenőrzések a jövedéki termékeket érintő szabályok betartására, a bizonylat-kibocsátásra, a foglalkoztatás szabályszerűségére irányulnak. A pénzügyőrök és az adóellenőrök kiemelt figyelmet fordítanak az engedély nélkül tevékenységet végzők kiszűrésére is.

Zala megye

A NAV Zala Megyei Adóigazgatósága július 24. és augusztus 31. között kiemelten ellenőrzi a fürdők, strandok és uszodák területén működő vendéglátóhelyeket, szolgáltatókat és kereskedelmi üzleteket. A próbavásárlások, próbaszolgáltatások mellett forgalomszámlálásra, az online pénztárgépek használatának-, az áruk eredetének ellenőrzésére és az alkalmazottak szabályszerű bejelentésének vizsgálatára is számíthatnak a kereskedők, vendéglátósok és szolgáltatók.

OLVASSA EL kapcsolódó cikkünket a témában! Nyugta és számla vásárokon, fesztiválokon: ezekre figyeljen!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink