hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Elrontott vagy elfelejtett áfanyilatkozat? – Van megoldás a problémára!

  • adozona.hu

Az általános forgalmi adóval kapcsolatban a vállalkozásoknak mind megalakulásukkor, mind működésük során különböző döntéseket kell hozniuk. Gyakran azonban a döntésnek megfelelő adóhatósági bejelentések elmaradnak, vagy előfordul, hogy nem a NAV felé benyújtott áfanyilatkozatnak megfelelően adózik a vállalkozás. Tartson velünk webináriumunkon, ahol a kijavítási kérelemmel kapcsolatos szabályokat ismerteti előadónk, Bonácz Zsolt adószakértő!

A fent vázolt helyzet áll elő akkor is például, amikor a vállalkozás áfás számlát állít ki az általa bérbe adott ingatlan bérleti díjáról, miközben az adófizetési kötelezettség választására vonatkozó nyilatkozatot a NAV felé nem adta be, vagy azt határidőn túl teljesítette.

Amennyiben a vállalkozás jogsértő eljárását az ellenőrzéssel lezárt időszakot eredményező NAV vizsgálat megkezdését megelőzően észleli, és elévülési időn belül van, akkor ún. kijavítási kérelmet nyújthat be.

A kijavítási kérelem útján az áfanyilatkozat visszamenőleges időponttal megtehető, illetve a már benyújtott nyilatkozat visszamenőlegesen korrigálható.

Nagyon fontos, hogy a kijavítási kérelem nem eredményezheti azonban a benyújtott áfabevallások tartalmi módosulását, hiszen a vállalkozás olyan módon adózott, ahogyan a kijavítási kérelmében megjelölte. Ellenkező esetben a NAV a kijavítási kérelmet jogszerűen elutasítja.

Előadó:
Bonácz Zsolt, bejegyzett adószakértő, aki az alábbi témákat fejti az előadás során részletesebben:

  • a kijavítási kérelem funkciója (mire szolgál ez a jogintézmény);
  • a vállalkozások mely esetekben adhatnak be kijavítási kérelmet (tipikus esetek bemutatása: pl. ingatlan-bérbeadás, alanyi adómentesség);
  • kijavítási kérelem benyújthatóságának időbeli korlátai,
  • nem minden ellenőrzés korlátozza a kijavítási kérelem benyújthatóságát (pl. jogkövetési vizsgálat, áfára nem irányuló utólagos adóellenőrzés, kijavítási kérelemmel nem érintett időszakra vonatkozó áfaellenőrzés);
  • kijavítási kérelem benyújtásának módja;
  • a kijavítási kérelem tárgyi korlátja (a kérelem következtében az áfabevallás utólag nem módosítható);
  • hasznos tudnivalók a kijavítási kérelem elbírálása érdekében a NAV által elrendelt indított jogkövetési vizsgálatról;
  • praktikus tanácsok.

A résztvevőknek lehetőségük lesz kérdéseket intézni előadónkhoz, melyeket szakértőnk az előadást követően válaszol meg.

A webinárium időpontja: 2022. április 6. 10 óra.

A webinárium időtartama: 90 perc.

A webinárium ára 5490 Ft + áfa

JELENTKEZEM

Forrás: HVG

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink