hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Így lehet elkerülni a kamatadót megtakarításos életbiztosítással

  • BrandContent

Elkerülhető a befektetések hozamai után kötelezően fizetendő kamatadó? A megtakarításos életbiztosítás esetében igen – a szakértők elmondják, hogyan érhetjük el a teljes kamatadó-mentességet.

A jelenlegi bizonytalan gazdasági helyzet sokunkat késztet arra, hogy értékpapírok segítségével óvjuk pénzüket az inflációtól. A megtakarításos életbiztosítások iránti érdeklődés is megnőtt, hiszen ezek a kockázati védelem mellett egyben jó befektetési lehetőséget is jelentenek.

Ezek adózásáról azonban kevés szó esik, pedig érdemes alaposabban megismerni a lehetőségeket és buktatókat. Cikkünkben a LifeRisk.hu szakértői megmutatják, mire figyeljünk, hogy mindezt ki is tudjuk aknázni.

Megtakarításos életbiztosítás befektetésként?

A megtakarításos életbiztosítás ma már az állampapír közkedvelt alternatívája. A termék voltaképpen a befektetésről szól, benne a kockázati rész jóval kevésbé hangsúlyos.

Ám nem csupán elnevezésében, de működésében is életbiztosítás, ami számos jogi előnnyel jár: többek közt nem perelhető, és nem inkasszálhatja sem az állam, sem a NAV.

Ráadásul rendkívül rugalmas, van egyszeri és rendszeres díjas változata is. Az egyszerinél csak az induláskor fizetünk be egy nagyobb összeget, a rendszeres esetében pedig bizonyos időszakonként (havonta, negyedévente, félévente) teljesítjük az általunk választott biztosítási díjat.

Megtakarításainkat a biztosító különféle értékpapírokba fekteti be, portfóliónkat pedig mi magunk választhatjuk meg kockázatviselési hajlandóságunknak és céljainknak megfelelően.

A jelen inflációs helyzetben kulcsfontosságú, hogy devizaalapú portfóliót is választhatunk, amennyiben nem bízunk a forintban, tehát jó alternatíva a pénzünk értékének megőrzésére. A konstrukció részleteiről a LifeRisk szakértői oldalán olvashatnak bővebben.

A hosszú távban rejlik a kamatadó-mentesség

Előnye továbbá, hogy rendelkezik a kamatadó alóli mentesülés privilégiumával. A kamatjövedelemnek minősülő bevételek esetében ugyanis 15%-os adót kell fizetnünk a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé.

A megtakarításos életbiztosítások azonban egy meghatározott idő után teljesen kamatadó-mentessé válnak. Ha pedig haláleset történne, a kedvezményezett hagyatéki eljárás és illeték nélkül juthat hozzá az összegyűlt összeghez.

Tehát hosszú távon legálisan elkerülhetjük a kamatadót, ezért mindenképpen érdemes több évben, akár évtizedben gondolkodni a megtakarításos életbiztosítások esetében.

Jó tudni, hogy egyes konstrukcióknál állami adó-visszatérítésre is jogosultak lehetünk, melyre később kitérünk. Előbb lássuk akkor a konkrétumokat a kamatadó tekintetében!

Rendszeres díjfizetés esetében 10 évben érdemes gondolkodni

A rendszeres díjas megtakarításos életbiztosítást eleve hosszabb időre, legalább 10 évre érdemes kötni, hiszen a kezdeti költségeket a későbbi hozamok és bónuszok tudják jól kompenzálni.

A kamatadó-mentesség is 10 év után érhető el, amelyet a számlanyitás időpontjától számítanak. Ha az első hat évben mégis megbontjuk a számlát, akkor a teljes, 15%-os kamatadót ki kell fizetnünk.

A 6. és 10. év között azonban már van kedvezmény: csak a kamatadó felét, 7,5%-ot kell megfizetni. Ha pedig megvárjuk a 10 évet, akkor teljesen kamatadómentessé válik az elért hozam.

Mindez az biztosításunkhoz járó eseti alszámlánkra is vonatkozik, ahol bármikor és bármennyit megtakaríthatunk – ám ez esetben mindig a befizetés időpontjától kezdve ketyeg az óra.

Adómentesség az egyszeri díjas konstrukciónál

Az egyszeri díjas konstrukció már a rövidebb távú célokra is jó lehetőség, mivel 5 év után teljesen adómentesen vehetjük fel befektetésünket.

Az első három évben ugyanúgy csak a 15%-os kamatadó megfizetése mellett juthatunk hozzá a pénzünkhöz, a 3. és 5. év között azonban már csupán 7,5%-os adót kell teljesítenünk. Az ötödik év végén pedig megtakarításunk teljes egészében kamatadómentessé válik.

Az eseti alszámlán gyűjtött összegeknél itt is a befizetés időpontjától kell számítani az eltelt éveket.

Ha mégis idő előtt kellene a pénz

A megtakarításos életbiztosítások tehát hosszú távon remek lehetőséget jelentenek. Ha mégis szükségünk van a pénzünkre, természetesen akkor is hozzájuthatunk a fenti feltételek mellett.

A gyakorlatban egyébként ekkor sincs semmi teendőnk: a biztosító levonja és befizeti a NAV-nak a kamatadónkat az ott lévő összegből, tehát már csak az adózott befektetés kerül kiutalásra.

Hogyan kaphatunk állami támogatást?

Sokat nyerhetünk azzal, hogyha állami támogatással járó megtakarításos életbiztosítást választunk. Ez nyugdíjcél esetében lehetséges: az állam ugyanis adóvisszatérítéssel jutalmazza, ha úgy döntünk, hogy előre gyűjtünk majdani nyugdíjunkra.

A megtakarításos életbiztosítást tehát megköthetjük nyugdíjcélú megtakarításként is: ebben az esetben a nyugdíjbiztosítás lesz a megfelelő választás: a befizetéseink 20%-át, de maximum 130.000 forintot évente jóváírnak a számlánkon adó-visszatérítésként. Ez pedig a kamatos kamatnak köszönhetően a lejáratkor akár több millió forint pluszpénzt is jelenthet.

Sok szempontból jól járunk

Ha tehát szeretnénk megőrizni pénzünk értékét, rendszeresen félretennénk és befektetnénk, valamint szívesen rendelkeznénk szeretteink védő életbiztosítással, érdemes megtakarításos életbiztosításban gondolkozni.

A fenti adómentesség további érv mellette, ám csak akkor érdemes belevágni, ha el tudunk köteleződni mellette 5-10 évre.

Ha pedig akár a nyugdíjkorhatár eléréséig is tudunk takarékoskodni, akkor még több nyereséget realizálhatunk ebből a számos potenciállal rendelkező konstrukcióból.

Az oldalon elhelyezett tartalom a Pénzügyek Másképpen közreműködésével jött létre, amelynek előállításában és szerkesztésében az Adózóna.hu szerkesztősége nem vett részt.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink