hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Mint két tojás? Egyik 5 százalékos áfájú, a másik nem

  • adozona.hu

Milyen esetekben alkalmazható az 5 százalékos általános forgalmi adó a tojásra? A NAV és az NGM közös tájékoztatót adott ki a tudnivalókról.

Az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. törvény (továbbiakban: áfatörvény) 82. § (2) bekezdése alapján az e törvény 3. számú mellékletében felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 5 százaléka. Az áfatörvény 3. számú melléklet I. része – s ebből következően az 5 százalékos adómérték alá tartozó termékek köre – 2017. január 1-jével egy új, 53. ponttal egészül ki, mely a következőket tartalmazza:  

Madártojás héjában, frissen vtsz. 0407-ből Az előzőek szerinti tojás értékesítése 2016. december 31-éig – az áfatörvény 82. § (1) bekezdése alapján – 27 százalékos adómérték alá esik. 

Vtsz. 0407 alá tartozó madártojás héjában, frissen

A madártojás 5 százalékos adómérték alá tartozásának feltétele, hogy a konkrét termék a Kereskedelmi Vámtarifa 2002. július 31. napján hatályos besorolási rendje szerint 0407 vtsz. alá tartozzon.  A hivatkozott 0407 vtsz. alá tartozik a keltetésre szánt megtermékenyített tojás és minden más madártojás, frissen (hűtve is). Az ide tartozó madártojások legfeljebb tisztítási és/vagy fertőtlenítési eljáráson mehetnek keresztül. Nem megengedett az olyan hőkezelési eljárás, melynek következtében a tojás anyagszerkezete megváltozik. A friss tojás esetében nem megengedett továbbá tartósítási eljárás. Fontos kiemelni, hogy csak abban az esetben osztályozható a 0407 vtsz. alá a friss tojás, ha az a héjában van! Az aszeptikus zsákba töltött, ömlesztett úgynevezett létojás (tojásmelanzs), melyet előzőleg már feltörtek, nem tartozik ide. Kivétel a tartósított vagy főzött madártojás.

Ahhoz, hogy a madártojás értékesítése 5 százalékos adómérték alá essen, nem elégséges, hogy az értékesített termék a 0407 vtsz. alá tartozzon, a terméknek a törvényben szereplő szöveges meghatározásnak is meg kell felelnie. A 3. számú melléklet I. rész 53. pontjában szereplő szöveges meghatározásból következően csak a friss madártojás értékesítése tartozik 5 százalékos adómérték alá, a tartósított vagy főzött madártojás értékesítésére a kedvezményes adómérték nem terjed ki. Amennyiben bármilyen hőkezelési eljárás következtében a tojásban lévő fehérjék és egyéb anyagok részben, vagy egészben kicsapódnak, azokat a továbbiakban már nem lehet a 0407 vtsz. értelmében vett friss tojásnak tekinteni. A fehérjében lévő albumin 43 °C fölött csapódik ki. A tojás sárgája egy zsír-a-vízben emulzió, melyben szárazanyagként lipidek és fehérjék dominálnak. A sárgájában lévő anyagok 65-70 °C közötti hőmérsékleten csapódnak ki.  A 0407 vtsz. alá tartoznak – ennek ellenére nem kedvezményes adómértékkel adóznak – azok a tojások is, melyeket bármilyen tartósítási eljárásnak vetettek alá. Ilyen lehet a fagyasztás, mint fizikai eljárás, azonban erre az egész tojás héjában eleve alkalmatlan. A tojás eltarthatóságának növelésére különböző bevonatokat is kialakíthatnak. A paraffinolaj például csökkenti a tojás vízvesztését. Más bevonatok például polivinilidén-klorid, hidrolizált cukorszármazékokatásosan akadályozzák meg különféle kórokozók bejutását a tojásba. 

Hatálybalépés

Az áfatörvény 3. számú melléklet I. rész 53. pontjának hatálybalépésével kapcsolatos átmeneti rendelkezést az áfatörvény 304. § (1) bekezdése tartalmazza. Előírása szerint a 3. számú melléklet I. rész 53. pontját azokban az esetekben kell alkalmazni először, amelyekben a 84. § szerint megállapított időpont 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.  Az áfatörvény 84. § (1) bekezdésében meghatározott főszabály szerint a fizetendő adó megállapítására a teljesítéskor érvényes adómértéket kell alkalmazni. Így a 3. számú melléklet I. rész 53. pontjának megfelelő madártojás 84. § (1) bekezdés alá tartozó értékesítése esetén akkor alkalmazandó 5 százalékos adómérték, ha a termékértékesítés (áfatörvény szerint meghatározott) teljesítési időpontja 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik. A főszabálytól eltérően, az áfatörvény 84. § (2) bekezdésében meghatározott esetekben a fizetendő adó megállapításakor érvényes adómértéket kell alkalmazni. Mivel az áfatörvény 84. § (2) bekezdése a termék Közösségen belüli beszerzését, az előleg fizetését, az áfatörvény 64. § (2)–(3) bekezdései szerinti termékimportot és az áfatörvény 60. §-a alá tartozó fordítottan adózó ügyleteket nevesíti, ezeknek megvalósulása esetén a 3. számú melléklet I. rész új pontja alá tartozó madártojás értékesítése esetében akkor alkalmazandó 5 százalékos adómérték, ha az az időpont, amelyben a fizetendő adót meg kell állapítani, 2017. január 1-jére vagy azt követő időpontra esik.  

[Nemzetgazdasági Minisztérium NGM/35210/2016. - NAV KI Ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály 3156732038/2016. – NAV KI Vám Főosztály 5169385740/2016.]

A 2017-es változásokról további cikkeket itt olvashat!

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink