hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kata és kiva: jelentős pluszkedvezmények buktatókkal

  • adozona.hu
2

A kata és a kiva rendszerében is változások lesznek 2017. január 1-től. A módosítások kedvezően érintik a katás és kivás adóalanyokat, így érdemes azoknak is áttekinteni a változásokat, akik eddig nem voltak alanyai ezen adóknak, de jogosultak lennének rájuk – hívja fel a figyelmet blogbejegyzésében Szmicsek Sándor, a Mazars partnere.

A kisadózó vállalkozások tételes adója, azaz a kata annyiban változik 2017-ben, hogy az eddigi 6 milliós bevételi határt felemelték 12 millió forintra. Ez azt jeleni, hogy éves szinten 12 millió forintig élvezi a KATA adózás előnyeit, e feletti bevételt azonban 40%-os adómértékkel kell adóznia. Ha nem minden hónapban volt adófizetési kötelezettsége, úgy a tételes adófizetéssel érintett hónapok és 1 millió forint szorzata a határ, amely felett ez a 40% adómérték életbe lép.

Ezzel összefüggő jogszabályi változás, hogy az áfa alanyi adómentesség határát 6 millió forintról 8 millió forintra emelték. Minthogy ez a 8 millió forint alatta van a 12 milliós bevételi határnak, így, ha a katás kisadózó 8 millió forint feletti bevétellel rendelkezik, megszűnik az alanyi áfa mentessége és áfa fizetővé válik, amit be is kell jelentenie az adóhatóságnak. Ettől az időponttól a bevételein fel kell számítania az áfát, illetve a bejövő számláiban szereplő áthárított előzetesen felszámított áfát levonásba helyezheti. Ezzel párhuzamosan áfa kimutatások vezetésére válik kötelezetté és áfa bevallásokat kell beadnia.

A kisvállalati adózásban (kiva) is lényeges változások lesznek 2017-től. Ennek egy része a tavaszi adócsomagban jelent meg, illetve a mostani őszi adócsomag is módosított a szabályozáson.

A 2016-ban érvényes kondíciókhoz képest mind a létszámkövetelményben, mind a bevételi határt tekintve változás lesz. A kivát akkor választhatja egy adóalany, ha az alkalmazotti létszáma – átlagos statisztikai állományi létszám – nem haladja meg az 50 főt (ez 2016-ban 25 fő volt), és az előző évi várható bevétele és mérlegfőösszege várhatóan nem haladja meg az 500 millió forintot. A már kiva adóalanyok esetében további változás, hogy nem szűnik meg a kiva adóalanyiságuk akkor, ha az 50 főt vagy az 500 millió forint bevételt túllépik. A kivából történő automatikus kizárás csak akkor következik be, ha a létszám meghaladja a 100 főt (ez eddig 50 fő volt), illetve a bevétel az 1 milliárd forintot (ez eddig 500 millió forint volt).

Automatikus kizárást jelent még idén, ha az adóalanynak az adóév utolsó napján a végrehajtható és nyilvántartott adótartozása meghaladja az 1 millió forintot. A változás az, hogy ezt 2017-től nettó adótartozásként kell értelmezni.

Emellett lényeges változás, hogy a személyi jövedelemadó kulcs változását lekövetve a közkereseti társaságok, a betéti társaságok és az egyéni cégek számára az osztalék utáni adót kiváltó adó mértéke 16-ról 15 százalékra csökken 2017-ben.

A tavasszal módosított szabályok szerint 2017-ben a kisvállalati adó alapja a jóváhagyott osztalék és a tőkeműveletek eredménye, valamint egyes további módosító tételek egyenlege, növelve a személyi jellegű kifizetésekkel, de legalább a személyi jellegű kifizetések összege.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (2)
Mészáros Lajos

A KIVA adózók az 5%-os járulék csökkentésből éreznek valamit?

könyvelgető

Tisztelt Szakértő?

Kérdésem a KATA-val kapcsolatban, hogy a fizetendő járulékok is változnak, vagy marad a főállásúak esetén a 600.000+50.000 (IPA), a mellékállásúak esetén a 300.000 +50.000 (IPA)?Erről nem találtam semmit.
köszönettel!

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink