hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már jövőre csökkenhet a lakásépítés áfája

  • MTI
1

A lakásépítés áfája átmenet nélkül csökken jövőre 27 százalékról 5 százalékra, amennyiben a parlament gyorsított eljárásban megtárgyalja az erről szóló előterjesztést, és azt el is fogadja a héten – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Ez egy olyan intézkedés, amelynek hatására élénkül a lakásépítési kedv, és ha több lakás épül, akkor a költségvetésnek nem lesz adóbevétel-kiesése emiatt – tette hozzá.

Kifejtette, hogy remények szerint az áfa csökkentése révén a jelenlegi évenkénti 8-9 ezer új lakás építése 3-5 ezerrel nőhet, és ha legalább 3 ezerrel több lakás épül, akkor már nem kell adóbevétel kiesésével számolni.

A bankadóról szólva elmondta: annak mérséklésével szeretnék elérni, hogy a hitelezés élénküljön Magyarországon.  

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Lakásépítő

Van is annyi fideszes gyerek, unoka (kb 3-4 ezer) akinek lakás kell. A mostani fideszeseknek mára felnőttek a gyerekeik, most van szükség nekik lakást építeni. Orbánnak is kell vagy 6 lakást építtetnie, gyerekenként minimum kb 20millió megtakarítást biztos jelenteni fog nekik. A csórók úgy sem fognak lakást építeni, még a telket sem tudják kifizetni. Akkor kinek is hozzák ezeket a döntéseket? A rászorulóknak kéne segíteni magasabb szocpollal.

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink