hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Internetadó: ezt mondták reggel, azt mondták este

  • adozona.hu
1

Mi az indoka az internetadó visszavonásának? Kiderül a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből, amely szerint a tárca a távközlési törvény kiterjesztéséről (vagyis az internetadóról) szóló javaslat visszavonását az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökénél.

Az internetadó „ebben a formában nem vezethető be” – idézi az NGM közleménye Orbán Viktor kormányfő ma reggeli rádióinterjújában elhangzott szavait. Az internetadóról (a távközlési adó kiterjesztéséről) szóló javaslatot a 2015-ös adócsomagban ebben a formában az Orbán-kormány, annak nevében pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter nyújtotta be. 

A minisztériumi indokolás szerint a javaslatról szóló vita félrecsúszott (tüntetések voltak), ezért vonták vissza a javaslatot. A közleményben az szerepel, hogy a kormány január közepén nemzeti konzultációt indít az internetről (nem az internetadóról). „Az a célja, hogy legkésőbb 2020-ra minden magyar lakásban elérhető legyen a szélessávú internet (a miniszterelnök 2018-at mondott). Több százmilliárd forintot fogunk fejlesztésekre fordítani azért, hogy Magyarország Európai élmezőnyéhez tartozzon” – írja az NGM.

Az internetadó bevezetését eredetileg az interneten telefonálók adóelkerülésével indokolták. Kormánypárti politikusok később azt mondták, hogy a rendőrök fizetésére kell a pénz, aztán a büdzsé 3 százalékos hiányának betartása volt a magyarázat, legutoljára jött a szélessávú internet kiterjesztése.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (1)
Istvánné Oroszi

hazudik, lesz csak más lesz a neve, remélem tüntetés is lesz

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 January
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink