345 találat a(z) szerződés cimkére

Egy év alatt 20 százaléknál nagyobb a növekedés az építőiparban Cikk

2021 júliusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 22,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az épületek építése 21,1, az egyéb építményeké 25,4 százalékkal magasabb volt a 2020. júliusi, rendkívül alacsony bázisnál. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a júniusihoz képest 0,4 százalékkal csökkent, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

Diákok albérletben: szerződéskötés, rezsiköltség, adózás Cikk

A ponthatárok kihirdetése után megindul az albérletkeresés, ami nem kis feladat. Fontos, hogy aki albérletben él, körültekintően kössön szerződést. Részletesen meg kell állapodni egyebek mellett a rezsiköltség fizetésében, és érdemes tisztában lenni az adózási szabályokkal is. Cikkünkben a főbb tudnivalókra hívjuk fel a figyelmet.

Változott az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződés benyújtási határideje Cikk

Az őstermelők családi gazdaságának alapításáról szóló szerződést – szemben a korábban előírt június 30-ai dátummal – legkésőbb a veszélyhelyzet megszűnéséig kell benyújtani.

Átalanyadózó egyéni vállalkozó járulékbevallása Kérdés

Áfakörbe tartozó tétel-e? Kérdés

Transzferár – ügyletek kapcsolt vállalkozással Kérdés

Igénybe vett bérmunka, alvállalkozói teljesítések értéke? II. Kérdés

Szóbeli megállapodás Kérdés

3 millió forint feletti szerződés katás adóalannyal? A kkv-k nem vállalják Cikk

A kkv-k túlnyomó többsége a 3 millió forint éves megbízási díj eléréséig tervez szerződést kötni katás vállalkozóval, illetve más adózási forma választását javasolja nekik – közölte a K&H Bank szerdán az MTI-vel a kkv-k körében végzett kutatásuk alapján.

Az MNB a babaváró kölcsönök körül vizsgálódott Cikk

Nem tárt fel rendszerszintű hiányosságokat a babaváró kölcsönnel kapcsolatos jogszabályi előírások ellenőrzése során az Magyar Nemzeti Bank (MNB). Az ellenőrzött hat hitelintézetnél feltárt hiányosságok többségét még a felügyeleti ellenőrzés ideje alatt kijavították, az előírt további kötelezettségeket pedig a megadott határidőkben folyamatosan teljesítik az érintett piaci szereplők, olvasható az MNB honlapján.

Östermelők családi gazdasága – egyszerűsített foglalkoztatás Kérdés

Közhasznú alapítványnak tartós adomány Kérdés

Kölcsönadás tehergépjármű Kérdés

Fordított áfa építési engedélyköteles kivitelezésnél Kérdés

Érvénytelenség a munkaviszonyban Cikk

A Kúria Joggyakorlat-elemző csoportja összefoglaló véleményt hozott nyilvánosságra munkaviszony érvénytelenség eseteiről. Ennek legfontosabb gyakorlati megállapításait foglaljuk össze az alábbiakban.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink