376 találat a(z) személygépkocsi cimkére

Evás cégautója Kérdés

Nyílt végű lízing személygépkocsi beszerzésekor Kérdés

Tisztelt Szerkesztő! Ügyfelelem nyílt végű lízinggel vásárol 20 millió forint értékű személygépkocsit. Befizet 10 millió forint önrészt, de nem tudom, ennek is levonható-e az áfája? Én úgy tudom, a maradványérték áfája nem vonható le. Válaszukat köszönöm

Kiva beruházás Kérdés

Tisztel Szakértő! A 2018. évben társasági adóról kivára áttérő gazdasági társaság, amely szakértői tevékenységet végez (pályázatírás, mérnöki tevékenység), korábban még nem használt személygépkocsit vásárolna, hogy az ügyfeleihez el tudjon menni. Ezzel a beruházással csökkentheti-e a tárgyévi és az azt kövező évre az adóalapot (ha marad)? Természetesen a cégautóadót megfizetné. Útnyilvántartást kell-e vezetnie Segítségét előre is köszönöm.

Személygépkocsi nyílt végű lízingje Kérdés

A vállalkozás pár éve autókereskedőtől használt személygépkocsit vásárolt. Az akkor a vételárban felszámított áfát nem vonhatta le. Most nyíltvégű lízing konstrukcióval új személygépkocsit vásárol úgy, hogy a használt személygépkcsit a kereskedő beszámítja a vételár törlesztésébe (az önrészbe). Emiatt a vállalkozásnak ki kell állítania egy áfás számlát az autókereskedő felé. De! Így az áfa kétszer lesz megfizetve az állam felé, mert egyszer, amikor vette a vállalkozás az első autót, nem vonhatta le, most, amikor eladja pedig be kell fizetnie az áfát. Levonásba lehet-e helyezni a mostani eladáskor az áfát valamilyen címen? A másik kérdésem az új autó önrészének, valamint a lizíngdíjnak az áfájára vonatkozik. Levonható-e teljes mértékben az önrész áfatartalma, illetve a lizíngdíjak áfatartalma, vagy függ a levonás mértéke a magáncélú használat mértékétől? A cégautóadó megfizetése befolyásol-e valamit? Szíves segítségüket köszönöm.

Személygépkocsi EU-s beszerzése, áfatörvény 87. § b pont Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egy magyar székhelyű kft. idén márciusban személygépkocsit vásárolt EU tagállamból (nem új közlekedési eszköz), a német cég áfát nem számított fel eladáskor. A kft. augusztusban, hogy likviditási problémáit megoldja, ezt a személygépkocsit eladta, majd egyből visszalízingelte nyílt végű szerződés keretében egy lízingcégtől, az eladásról áfát is tartalmazó számla készült a vevő lízingcég felé, majd a lízingcég havi rendszerességgel áfás számlákat állít ki a tőketörlesztésekről. A kft. nem foglalkozik gépjármű-kereskedelemmel. A kérdésem arra vonatkozna, hogy helyesen járok-e el akkor, ha az uniós beszerzés áfáját megállapítom fizetendő adóként, majd egyből levonásba is helyezem, mivel ezen beszerzés továbbértékesítésre került, a személygépkocsit áruként tüntettem fel a könyvelésben és utána áfával növelt értéken számláztuk ki a lízingcég felé az eladást? Ha nem tudom érvényesíteni az EU-s beszerzés levonhatóságát, akkor a belföldi értékesítéskor sem kellett volna áfával növelt számlát kiállítanunk? Megtisztelő válaszát előre is köszönöm!

Nyílt végű lízing lezárása, személygépkocsi értékesítése Kérdés

Tisztelt Szakértő! Cégünk nyílt végű lízing keretében "vásárolt" személygépkocsit. Az üzleti célú használat arányában (~70 százalék) levontuk az áfát, ezt útnyilvántartással támasztottuk alá. A futamidő végén a vállalkozás úgy döntött, hogy megvásárolja a járművet. Az utolsó számlán a maradványérték tőkerész + az erre jutó áfa szerepel. Elgondolásunk szerint ez a végszámla így termékértékesítésnek minősül, így erről az összegről az áfát nem vonjuk le. A kérdésem az lenne, hogy ha értékesítésre kerül az autó, akkor az áfatörvény 87. b) pontja alapján áfamentes lesz-e? Köszönöm

Alanyi adómentes egyéni vállalkozó közösségi beszerzése Kérdés

Tisztelt szakértők! Az alábbi eset kapcsán szeretném kérni véleményüket: áfa szempontjából alanyi mentes katás egyéni vállalkozó EU-s tagországból szeretne vásárolni áfaalany külföldi cégtől személygépkocsit és/vagy motorkerékpárt, tárgyi eszközként szerepelne a nyilvántartásban, nem eladásra hozná be. Két megoldást olvastam ezzel kapcsolatban: 1.) Közösségi adószámot kér és közösségi adószámmal hozza be az eszközöket, az értékesítő áfa nélküli összeggel számlázza, az egyéni vállalkozó pedig bevallja és befizeti az áfát. Ilyenkor lehet levonásba helyezni az áfatartalmat az ő esetében vagy csak fizetendő áfa keletkezik? 2.) Az évi 10 ezer EUR értékhatár alatti beszerzésnél nem kell, illetve lehet megadni közösségi adószámot és akkor áfával növelt értéken számláz a külföldi eladó? 3.) További kérdésünk, hogy ha később eladásra kerül Magyarországon a jármű, akkor fizetendő áfa keletkezik, amelyből le lehet vonni a beszerzéskor megállapított áfát? Köszönöm válaszukat!

Személygépjármű áfája Kérdés

Tisztelt Nagy Norbert! http://adozona.hu/kerdesek/2017_9_13_szemelygepjarmu_AFa_lqr Köszönöm korábbi válaszát. Sajnos felmerült bennem egy-két kérdés. Az egyik a cégautóadó kérdése. Az 1991.évi LXXXII tv. V.18. § szerint 3.102 személygépkocsi: személyszállítás céljára készült olyan gépkocsi, amelyben – a vezető ülését is beleértve – legfeljebb kilenc állandó ülőhely van, ide nem értve az e törvény szerinti autóbuszt, valamint motorkerékpárt. Ha jól értelmezem, akkor a 9 fős jármű személygépkocsi, így meg kell fizetni utána a cégautó adót. A másik kérdés az áfa. Kezembe került az összes szerződés, mely szerint az adásvételi szerződésen vevő/autóhasználóként van cégünk feltüntetve. A lízingcégtől kaptunk egy nyilatkozatot, mely alapján könyveinkben nyilvántartásba vehetjük. Ez esetben is visszaigényelhető az áfa? Válaszát előre is köszönöm

Személygépkocsi értékcsökkenése nyílt végű pénzügyi lízing esetén Kérdés

Tisztelt Szakértő! Egyéni vállalkozó nyílt végű pénzügyi lízing keretében személygépkocsit szerzett be. Kérdésem, hogy a lízingcég által havonta kiszámlázott lízingdíjak tőkerésze elszámolható-e költségként, vagy csak kizárólag a kamat teljes összege vehető költségként figyelembe? A vállalkozó 85%-ban használja üzemi célra a személygépkocsit, így az áfa 85%-a kerül levonható adóként elszámolásra. Tudomásom szerint a lízing útján beszerzett személygépkocsi után értékcsökkenést az egyéni vállalkozó nem számolhat el. Köszönettel: Pesti Erika

Személygépkocsi térítés nélküli átadása Kérdés

Társaságunk térítés nélkül átad egy személygépkocsit egy magánszemélynek. A gépkocsit 2006-ban vásároltuk, az áfatörvény 124. §-a szerint nem levonható volt. 2017-ben a térítés nélküli átadás során keletkezik-e áfafizetési kötelezettség? Az áfatörvény 87. § b) pontja szerint mentes az adó alól a termék értékesítése abban az esetben, ha az értékesítést megelőzően a termékhez kapcsolódó előzetesen felszámított adó a 124. és 125. § szerint nem vonható le. Üdvözlettel: Papp Irén

Cégautóadó Kérdés

Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy az alábbi adatok alapján kell-e cégautóadót fizetni, vagyis személygépkocsinak minősül-e ez a gépjármű: – M1 szerepel a forgalmiban, tehát alapból személygépjármű – 9 fő szállítására alkalmas – együttes tömege: 3000 kilogramm? Köszönöm!

Hazautazás Kérdés

A hazautazási költségnél személygépkocsival történő kilométerenként 9 forint költségről kérdezek. Ha egy munkavállaló nem kéri a hazautazás költségét (például mert nincs tisztában a törvény előírásával), azt akkor is kötelező számára kifizetni? A munkavállaló tavaly jött a kft.-hez. Ha kéri a hazautazás térítését, az az elmúlt évre is jár neki? És ha idén fizetem ki a tavalyi költséget, ami adómentes, az ebben az évben is adómentes vagy terheli a kft.-t valamilyen adó?

Személygépkocsi-költségtérítés Kérdés

A munkavállaló édesanyja tulajdonában lévő személygépkocsira szeretne elszámolni kiküldetési rendelvény alapján költségtérítést munkavégzéshez. Lehet-e, vagy csak saját tulajdonú személygépkocsira lehet?

Gépkocsihasználat Kérdés

Mitsubishi Kaot L 200 gépkocsit kölcsönöz a munkavállaló. A forgalmi szerint tehergépkocsinak minősül. Az Szja tv. szerint viszont elképzelhető, hogy személygépkocsi? 2850 össztömeg, 5 fő szállítására alkalmas, 4 gumiabronccsal felszerelt, Az utastérben 5 személy utazhat a vezetővel, a teherszállításra a plato alkalmas. Kérem segítségét, hogy ez tehergépkocsi vagy személygépkocsi! Hogy lehet elszámolni rá költségtérítést vagy gépkocsihasználatot?

Nyílt végű pénzügyi lízing áfa Kérdés

Tisztelt Szakértő! Két problémás kérdésem lenne. Ezek a következők: 1. Egy kft. 2015-ben nyíltvégű pénzügyi lízing keretében személygépkocsit szerzett be, melyet nem fizetés miatt 2017-ben megszüntettek. Mi a teendő áfa szempontjából ebben az esetben? 2. A kft. 2016-ban nyíltvégű lízing keretében személygépkocsit vásárolt. 2017-ben egy harmadik személy átvállalta a lízinget. Áfa szempontjából milyen teendőink vannak? Válaszát előre is köszönöm!

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink