54 találat a(z) számlagyár cimkére
NAV: több száz millió forint adót csalt el egy esztergomi számlagyáros Cikk
Strómanok és könyvelők is segítettek egy esztergomi vállalkozót, akinek céghálózata fiktív számlákkal több mint 600 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Vádat emeltek egy számlagyár ellen Cikk
Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy bűnszervezet ellen, amely fiktív számlákat állított ki a megrendelőknek, adófizetési kötelezettségük csökkentéséért – közölte a Bács-Kiskun megyei főügyész csütörtökön az MTI-vel.
Számlagyárat fülelt le a NAV, egy jachtot is lefoglaltak a revizorok Cikk
Félmilliárd forint nyi adót csalt el az az észak-magyarországi számlagyár, amelyet a napokban számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A költségvetésnek okozott kárt azonban teljes egészében fedezi a gyanúsítottak és cégeik zár alá vett vagyona.
Háromszázmillió forintos kárt okozott egy fiktív számlákat kiállító számlagyár Cikk
Háromszázmillió forintos kárt okozott a költségvetésnek egy számlagyár, amely hat budapesti székhelyű cég nevében fiktív számlákat állított ki – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
Óriási fogás: milliárdos számlagyárra csapott le a NAV Cikk
Összesen több mint négymilliárd forint áfatartalmú fiktív számlát állított ki az a bűnszervezet, melynek tagjaival és a számlákat felhasználó társaságok képviselőivel szemben vádemelést javasolnak a NAV pénzügyi nyomozói. Az ügyben hatvannégy gyanúsított szerepel – közölte Facebook-oldalán a NAV.
700 milliós áfacsalás! Lebukott a fiktív számlákat gyártó bűnbanda Cikk
Több mint hárommilliárd forintról állított ki fiktív számlákat az a bűnszervezet, amelyet az állami adóhatóság dél-alföldi pénzügyi nyomozói és Bács-Kiskun megyei revizorai felszámoltak. A bűnszervezet vezetőit és tagjait őrizetbe vették – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatla (NAV).
Számlagyárat épített ki, börtönnel fizet érte Cikk
Másodfokon négy év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy kecskeméti férfit, aki fiktív cégek felhasználásával számlagyárat hozott létre és így mintegy 756 millió forintos kárt okozott a költségvetésnek.
Számlagyárosok előzetesben Cikk
Egy fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezet tíz tagját állították elő a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói és járőrei. A számlagyár által okozott kár 2,3 milliárd forint. Hét gyanúsított előzetes letartóztatásban van.
Számlagyárosok: vádemelést javasol a NAV Cikk
Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a NAV pénzügyi nyomozói annak a számlagyárnak az ügyében, amely fiktív számlák kiállításával 220 millió forint kárt okozott a költségvetésnek. Az 53 gyanúsított közül a számlagyárat irányító három férfi lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll.
Számlagyár volt a nyomravezető a másfélmilliárdos csalási ügyben Cikk
Egy debreceni számlagyár vezette az utóbbi évek legnagyobb motorolaj hamisítóinak nyomára a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozóit – közölte a NAV észak-alföldi bűnügyi igazgatója kedden sajtótájékoztatón Debrecenben.
Rajtaütés hatvan pénzügyi nyomozóval, számlagyár bukott Hevesben Cikk
Több mint négyszázmillió forint kárt okozott a költségvetésnek az a számlagyáras bűnszervezet, amelyet a NAV Heves megyei pénzügyi nyomozói lefüleltek. Az elkövetők országszerte terítették informatikai szolgáltatásokról szóló számláikat. Az akció napján tizenkét gyanúsítottat kihallgattak.
Lemondott az adócsalásban bűnös polgármester, de ismét indul a posztért Cikk
Június elsejei hatállyal lemondott posztjáról a Pest megyei Gyömrő polgármestere, aki kedden tájékoztatta döntéséről az MTI-t.
Több száz cégből álló számlagyár bukott le Cikk
Egy budapesti férfi irányításával működő bűnszervezet több mint száz cégből álló számlagyárat működtetett, amely fiktív számlakibocsátásokkal hatmilliárdos forgalmat segített lepapírozni ügyfeleiknek. A NAV pénzügyi nyomozói kétnapos akcióban buktatták le az elkövetőket.
Eladná fizetésképtelen cégét? Nézzen a kutyaól alá! Számlagyárveszély Cikk
Fizetésképtelen cégeket vett át egy kecskeméti férfi, majd a társaságok nevében fiktív számlákat állított ki. A nála tartott házkutatáskor egy jól elrejtett nejlonszatyorból 500 darab kiállított számla és bélyegzők kerültek elő. Az ügyben negyvenhét gyanúsítottal szemben javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók – áll a NAV közleményében.
Jól termelt a számlagyár Cikk
Tatabányai számlagyárat számoltak fel a NAV közép-dunántúli pénzügyi nyomozói. Az elcsalt adóból a bűnöző csoport irányítójának többek között luxusautóra és nemesfémekre is jutott. A számlagyárban érintett cégek 110 millió forint adóhiányt okoztak a költségvetésnek.