552 találat a(z) pályázat cimkére

350 háziorvosi és 260 fogorvosi praxis betöltetlen jelenleg Cikk

Háziorvosoknak és fogorvosoknak írtak ki megnövelt keretösszegű letelepedési pályázatot 300-nál több háziorvosi és fogorvosi praxis betöltésére. A pályázat célja, hogy betöltsék a több mint egy éve üres 160 háziorvosi és 170 fogorvosi praxist – mondta Kőrösi László, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alap főosztályvezető-helyettese az M1-en.

Újabb pályázat az Otthon melege programban Cikk

Folytatódik az Otthon melege program, csütörtökön megjelenik a családi házak komplex fűtéskorszerűsítését, kazán- és konvektorcseréjét, illetve a kiegészítő elemek, például kémények felújítását, cseréjét támogató pályázat – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fiatal gazdák, figyelem! Pályázati határidőt és feltételeket módosít a Miniszterelnökség Cikk

Módosította a Miniszterelnökség „A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás” című pályázati felhívás támogatási kérelmeinek benyújtási időszakát.

Itt vannak az uniós pályázatok legújabb nyertesei Cikk

Mintegy 4,2 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós forrást nyert el 207 fejlesztés a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) három pályázati felhívásán – tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára szerdán az MTI-t.

Fejlesztési tartalék meg nem nyert pályázatra Kérdés

Tisztelt Szakértő! Képezhető-e fejlesztési tartalék olyan beruházásra, amely nem biztos, hogy teljes egészében meg fog valósulni? Példa: egy cég 300 M Ft fejlesztési tartalékot képez egy, részben pályázati pénzből megvalósítandó beruházásra. A következő adóévben a pályázatát beadja, mellyel kapcsolatban felmerülnek beruházási költségei (pl. geodéziai felmérés, raktárépület-átalakítási engedélyezési terv elkészítése stb.) 20 M Ft értékben. A pályázaton nem nyer. Ebben az esetben a 20 M Ft elszámolható-e fejlesztési tartalék felhasználásaként, vagy – feltételezve, hogy a felhasználás az előírt határidőn belül más projektre nem lesz elszámolva – a teljes 300 M Ft után kell a szankciókkal számolni? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Szekeres Zsolt

TÁMOP Kérdés

TÁMOP pályázat még nem lett megkötve, de tudott a nyertesek köre. 2016-ban erre a pályázatra már lett elköltve pénz a nyertesek részéről. A TÁMOP pályázat kiírója engedélyezi a szerződéskötés előtti ráfordítások elszámolását a pályázatra. A 2016. évben felmerült költségeket a kft. 2017-re szeretné elhatárolni, miután a pályázat tényleges megvalósítása és a szerződéskötés 2017-ben kezdődik meg, valamint a szerződés is idén kerül aláírásra és ekkor fogják az első részletet is folyósítani. Azaz valójában csak 2017-ben kezdődő projekthez kapcsolódó kiadások vannak, amik a 2016. évi gazdálkodáshoz nem köthetőek. Jogo-e a költségek következő évre való elhatárolása? Köszönöm

Megváltozott a benyújtási határidő – digitalizációs pályázat március elejétől Cikk

Összesen 54 milliárd forint keretösszegű támogatást kaphatnak hazai vállalkozások digitalizációra.

Január végéig lehet pályázni fejlesztő-foglalkoztató programokra Cikk

Január 31-én éjfélkor zárul a fogyatékossággal élő emberek, a pszichiátriai és szenvedélybetegek, valamint a hajléktalan emberek képességeinek, készségeinek fejlesztésére és foglalkoztatására kiírt pályázat – mondta Nyitrai Imre az M1 csatorna péntek reggeli műsorában.

Milliárdok az agrárképzés támogatására Cikk

Az agrárgazdaság szereplői számára tartható képzések, felkészítő tréningek megvalósítására jelent meg pályázati felhívás 2017. január 25-én a Vidékfejlesztési Program keretében. Az érintett szervezetek 6,2 milliárd forintra nyújthatják be támogatási kérelmeiket – közölte a Miniszterelnökség.

Új pályázat indul kkv-knak jövő szerdától Cikk

Jövő szerdától újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások egyebek mellett eszközvásárlásra, új technológiai rendszerek kialakítására, megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazására, a megpályázható összegek pedig magasabb lesznek – hívta fel a figyelmet Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Indul a pályázat a munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztésére Cikk

Benyújtható szerdától a támogatási kérelem a "Munkaerő-piaci kompetenciák fejlesztése a konvergenciarégiókban" című 2,5 milliárdos keretösszegű pályázati felhívásra – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára.

Kis- és középvállalkozások, figyelem! 50 milliárdos pályázat indul Cikk

Három infokommunikációs pályázatot ír ki hamarosan a kormány, összesen 54 milliárd forintos kerettel annak érdekében, hogy a magyar kis- és középvállalkozások fel tudjanak készülni a digitális gazdaságra, a versenyre, tovább tudjanak lépni fejlesztéseikben – hangsúlyozta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Nyolc új programot indít a kormány a kkv-k fejlesztésére Cikk

A kormány kiemelten fontosnak tartja a kis- és középvállalati (kkv) szektorral való együttműködést, a kkv-k versenyképességének javulását – mondta Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön a KKVHÁZ kisvállalati együttműködéssel közösen szervezett évindító kkv-csúcstalálkozón.

Támogatás kapható erdők környezetvédelmére Cikk

A Miniszterelnökség mintegy 6,61 milliárd forint értékben hirdetett pályázatot magánjogi erdőgazdálkodók számára a kötelezettségeken túlmutató erdő-környezetvédelmi tevékenységek folytatására.

Kuratórium elnökének megbízási díja II. Kérdés

Tisztelt Dr. Kéri Ádám! Köszönöm válaszát és iránymutatását! De a tárgyban szereplő kérdésem egy jövőbeni (új) IPA-pályázathoz kapcsolódott, és főként azt kellene teljes bizonyossággal tudnunk (eltekintve a forrástól), hogy a kuratórium tagjai részesülhetnek-e megbízási díjban az elvégzett munkájukért (jelen esetben pályázatmenedzsment) bármilyen forrásból a magyar jogszabályok szerint, vagy csak költségtérítésre és/vagy tiszteletdíjra tarthatnak igényt? Köszönettel: Bundity Ildikó

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 October
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink