265 találat a(z) betegszabadság cimkére
Felmondási idő alatt betesgszabadság Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy a betegszabadság, illetve táppénz ideje bele számít-e a felmondási időbe? Külön kell-e választani, hogy munkavállalói vagy munkáltató rendes felmondásról van-e szó? Válaszát előre is köszönöm!
Gyakorlati képzés egyetemen Kérdés
Tisztelt Szakértő! Ügyfelünk (kft.) egyetemista hallgatónak szeretne gyakorlati helyet biztosítani. A hozott iratanyagban egy együttműködési megállapodás volt, mely gyakorlatigényes alapképzési szak keretében folytatott gyakorlati képzés szervezésére irányul. (A felsőoktatásról szóló 2005. CXXXIX törvény alapján az egyetemmel 2012. 09. 01. előtt kezdődött hallgatói jogviszonyban álló hallgatóról van szó.) A szerződés szerint a hallgatói munkadíj legalább a minimálbér 15 százaléka, és kötelezettséget vállal a kft. a biztosított bejelentésére, illetve a tb-terhek elszámolására, befizetésére. Kérdésünk az, hogy az ilyen szerződéssel létrejött jogviszonyt milyen OEP-jogviszonykóddal kell bejelenteni a T1041-en, illetve a számfejtés során a bruttó juttatásból mit kell levonni, céges közteherként mit kell megfizetni? Kell-e jelenléti ívet vezetni? Betegség esetén jár-e betegszabadság, ha igen, milyen mértékben? Kötelező-e a nettó juttatást átutalással teljesíteni? A szakképzési hozzájárulás terhére hogyan lehet ezután, és milyen mértékben kedvezményt elszámolni? Válaszukat előre is köszönjük!
Táppénz elszámolása Kérdés
Tisztelt Szakértő! Táppénz megállapításához kérem szíves segítségüket. Dolgozónk 2006. 09. 27-től van munkaviszonyban a kft.-nél. 2015. 06. 25-től 2016. 02. 21-ig üzemi baleset miatt táppénzben részesült. 2016. 02. 22-től 2016. 03. 31-ig az előző évi szabadságát vette ki. 2016. 04. 05-én kezdő beteglapot adott le 2016. 03. 24-ei kezdő dátummal. Mivel szabadságát már elszámoltuk, és kifizettük 03. 31-ig, a betegszabadságot 2016. 04. 01-től számoltuk 04.21-ig (dolgozói hozzájárulással) 04. 22-től továbbra is beteg, "8"-as kóddal. Táppénze elszámolásához szerintem: Az irányadó időszak: 2015. 01. 01-től 2016. 01. 31-ig Számítási időszak: 2015. 02. 25-től 2015. 06. 24-ig= 120 nap (mivel nincs 01.01-től meg a 180 napja). De sajnos úgy érzem, hogy nem egészen jól gondolom, és ezért kérem segítségüket. Hálásan köszönöm válaszukat! Tisztelettel: F. E.
Szociális ágazati pótlék és kiegészítő pótlék Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kérem szíves válaszát az alábbi kérdéseinkre! Bentlakásos idősek otthonában szociális ágazati pótlékot és kiegészítő pótlékot kell elszámolni a dolgozóknak. 1) Év közben megszerzi a dolgozó a szakképzettséget, át kell sorolni a Kjt. szerint más fizetési osztályba. Mikortól kell elvégezni az átsorolást, ha hónap közben végzett, és hozta a bizonyítványát? 2) Év közben a szociális ágazati pótlék és kiegészítő pótlék is átsorolásra kerül(het)? 3) Milyen távollétek esetén nem járnak a pótlékok (betegszabadság, táppénz)?
Betegszabadság munkaidőkeretben dolgozónak Kérdés
Tisztelt Szakértő! Munkaidőkeretben dolgozó (a hét bármely napja munkanap számára, napi 8 órában) munkavállalónak hogyan kell kiadni a betegszabadságot? Ha például egy betegség alkalmával három naptári napig volt beteg, de ez idő alatt csak kettő naptári napra lett volna beosztva, akkor a betegszabadságot is csak 2 x 8 órára kell kiadni (beosztásnak megfelelően)? Válaszát köszönöm.
Betegszabadság veszélyeztetett terhesség után Kérdés
Tisztelt Szakértő! Egyik dolgozónk veszélyeztetett terhes volt 2015. októbertől folyamatos betegállományban. Februárban sajnos elment a baba 15-én, és 16-ától már táppénzt írtak a beteglapjára. A tb megszüntette a táppénzt 15-ével, tekintve, hogy mivel már nem veszélyeztetett terhes, innen 15 nap betegszabadság, és majd azután van újra táppénz. Amikor folyamatosan beteg valaki, 8-as vagy 9-es kód nem mindegy? Megszakítja a táppénzt a betegségi mód váltás? Köszönöm válaszukat.
Biztonsági őr – szabadság és betegállomány Kérdés
Biztonsági őrnek a munkáltatója miért nem számol el szabadságot vagy táppénzt? 12/24 és 24/48 órában dolgoztatnak. Miért nem fizetnek, amikor a szabadságot nyilvántartják a bérpapíron? Se nem adják ki, se nem fizetnek a szabadságért, betegállománynál sincs táppénz. Jogos-e ez, ha igen, magyarázzák el, miért helyes a munkáltató döntése. Arról nem beszélve, hogy egy éve ugyanott dolgozik, de már három munkaszerződése van. Szabályos ez? Kérem, legyenek szívesen eligazítani ebben a "fertőben".
Betegszabadság Kérdés
Tisztelt Szakértő! A kft. közmunkaprogram keretében foglalkoztat alkalmazottakat a munkaviszony 2015. 07. 20.-2016. 02. 29-éig tartott. A munkavállaló február 1-jén megbetegedett. Kérdésem az lenne, hogy mivel tudom, hogy a munkaviszonya február végével megszűnik, arányosítanom kell-e a betegszabadságot, vagy a 15 napot megkaphatja? Köszönöm: JT
Szabadság és biztosítás behívásos munkaviszonyban Cikk
Behívásos munkaviszonyban hogyan kell bért fizetni, szabadságot és betegszabadságot kiadni? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogász ügyvéd válaszolt.
Saját jogú nyugdíjas alkalmazott beteg Kérdés
Saját jogú öregségi nyugdíjas alkalmazott napi két órát dolgozik munkaviszonyban. Öt nap kórházi kezelésen volt. Az öt napra mit kell neki számfejteni, betegszabadságot, 70 százalékot? (A nyugdíját felvette.)
Folyamatos táppénz áthúzódása a következő évre Kérdés
Egy munkavállalónk már 2015 szeptember óta folyamatosan táppénzen van. Február 18-án lejár a határozott idejű szerződése. Január 1-jétől táppénzt vagy betegszabadságot kell részére elszámolni?
A betegszabadság inkább viszony, mint szabadság. Miért is? Cikk
Melyik az a szabadság, ami nem is az, és mégis? Hol kezdődik a betegszabadság, hol végződik, és mikortól táppénz? Hogyan kell kiadni, nyilvántartani? Mi a teendő, ha munkaszüneti napra esik? Mindent megtudhat.
Betegszabadság Kérdés
Tisztelt Szakértő! Van egy 6 órás dolgozó, aki december 28-án kórházba került, és várhatón pár hétig betegállományban marad. Év végéig (december 28. - december 31.) 4 nap betegszabi járt 2015-ben (korábban nem volt beteg) 2016. 01. 01. fizetett ünnep, 2016. 01. 04-tól kezdem újból a 2016-os évre járó 15 nap betegszabadságot számolni? 2016. 01. 01-re rendesen távolléti díjban részesül? Köszönöm!
Betegállomány Kérdés
Tisztelt Szakértő! A férjemet baleset érte, és egy hónapot volt kórházban, majd most betegállományban van. Azt tudom, hogy 15 napot a cégünk fizet, de a betegnek miért kell 2 év munkaviszonyt igazolnia? A könyvelő azt mondta, hogy nem tudja leadni a papírt, mert 2 év munkaviszonyt igazolni kell a betegnek, és nálunk csak 2015. 07. 08-tól dolgozik. Ezt miért kell? Miért nem ellenőrzi a tb központilag? Ez valóban így van? Köszönettel: Kovács Éva
Betegszabadság több munkáltatónál Kérdés
Az egyik kollégánk, aki év közben lépett be, megbetegedett. Időközben kiderült, hogy a korábbi munkahelyén a 15 nap betegszabadságot kimerítette. Az OEP tőlünk is kéri az időarányosan kiadható betegszabadság kiírását. Kérdésünk az, hogy melyik lehetőség a valós: egy évben 15 nap betegszabadság jár, ha azt a munkavállaló az első munkahelyén kihasználta, akkor a további betegnapjaira táppénz jár, vagy a másik nézőpont szerint minden munkáltatónak ki kell adnia az éves betegszabadság időarányos részét a 15 napnak, függetlenül attól, hogy az adott évben hány betegszabadságnapot használt már fel a dolgozó?