229 találat a(z) Kína cimkére
Dúl a telefonháború Kínában Cikk
Az Apple megtámadta azt a kínai bírósági döntést, amely ideiglenesen megtiltotta több iPhone modelljének kínai árusítását.
IPhone-ok importját és árusítását tiltotta meg Kína Cikk
Bírósági döntéssel ideiglenesen megtiltották több iPhone modell importját és árusítását Kínában. Az intézkedés az iPhone 6S-től az iPhone X modellekig terjed.
Tűzszünet az amerikai-kínai kereskedelmi háborúban? Cikk
Az amerikai elnök bejelentette, hogy Kína csökkenti és eltörli az Egyesült Államokból importált autókra kivetett vámot.
Az iPhone importvámját is kész megemelni Trump Cikk
Donald Trump amerikai elnök megerősítette szándékát a kínai importvámok megemelésére a Wall Street Journalnak adott interjúban.
Közvetlen repülőjárat indul Budapest és Sanghaj között Cikk
Jövő nyártól a világ hetedik legnagyobb légitársasága, a China Eastern várhatóan heti négy alkalommal közvetlen repülőjáratot indít Sanghaj és Budapest között – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mai sanghaji megbeszélései után a közmédiának adott nyilatkozatában.
Külföldi áruforgalom és áfa Kérdés
Ügyfelem (kft) Kínából szerez be árut egy német cég megbízásából. A német ragaszkodik ahhoz, hogy a magyar cég sajátjaként adja el neki az árut. A magyar tehát árut vásárol Kínában, és értékesíti Németországban. Az áru nem érkezik be Magyarországra, Szlovéniában a hajóról átrakját egy közúti járműre, amely Németországba viszi az árut. Hogyan kell minősíteni ezt az ügyletet az áfa szempontjából, hogyan alakul ennek megfelelően a 1865-s bevallás? Köszönöm ha válaszolnak, üdvözlettel CsK
Csökkentik a lakossági adókat Kínában Cikk
Kínában a hazai össztermék (GDP) 1 százalékának megfelelő mértékű lakossági adócsökkentést terveznek jövőre – mondta Ma Jun, a kínai jegybank egyik tanácsadója a Caixin című helyi pénzügyi lapnak.
Árubeszerzés Kínából Kérdés
Tisztelt Szakértő! Kérdésem, hogy milyen kötelezettséggel, adókkal jár, ha valaki Kínából szerez be árut, amit akkor rendel meg, ha a vevő leadta a rendelést és az áru közvetlenül a vevőnek fog érkezni. Ez egyéni vállalkozásban valósulna meg. Van ennek vámkötelezettsége? Köszönöm válaszukat!
Újabb amerikai és kínai pótvámok: viszlát, világgazdasági növekedés? Cikk
Az Egyesült Államok és Kína életbe léptette ma az újabb, kölcsönösen megemelt vámokat; a világ két legnagyobb gazdasága nem adja semmilyen jelét a meghátrálásnak egyre elkeseredettebb kereskedelmi vitájukban, amely alááshatja a világgazdasági növekedést.
Az Alibaba mégsem közreműködik új amerikai munkahelyek létrehozásában Cikk
A legnagyobb kínai internetes kiskereskedelmi vállalat visszavonta azt az ígéretét, hogy részt vesz 1 millió munkahely létrehozásában az Egyesült Államokban – jelentette be a kínai cég társalapító elnöke.
Kedvez az európai cégeknek az amerikai-kínai kereskedelmi viszály? Cikk
Javítják Európa pozícióját a nemzetközi kereskedelemben a kínai importtermékekre kivetett pótlólagos amerikai vámok, amelyek fékezik Kína gazdasági növekedését – állapítja meg a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének MTI-hez kedden eljuttatott elemzésében.
Nőtt a külföldi működőtőke-befektetések értéke Kínában Cikk
A kínai kereskedelmi minisztérium csütörtökön azt közölte, hogy az FDI 63,72 milliárd jüant (1 jüan=40,81 forint) tett ki augusztusban, ami 1,9 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Afrikai sertéspestis – rendkívüli ülést hívott össze a FAO a kínai járvány miatt Cikk
A Kínát sújtó afrikai sertéspestis ázsiai elterjedésének kockázata miatt rendkívüli ülést hívott össze az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO), hogy a tíz érintett országgal közösen kidolgozzák és életbe léptessék a járvány elterjedését célzó akciótervet.
Áfa – Kínából vásárolt termék eladása Tunéziába Kérdés
Tisztelt Szakértők! Ügyfelünk Kínában vásárolt termékeket értékesít közvetlenül Tunéziába, Magyarországra a termék nem lép be, az eladó telephelyéről történik közvetlenül a szállítás. Ez esetben szükséges az értékesítést, beszerzést feltüntetni (ha igen, hol) a magyar áfabevallásokban? Köszönettel: Szentesi Péter, Virtus Kft.
Lesz 25 százalékos amerikai vám egyes kínai termékekre Cikk
Az amerikai kormány a terveknek megfelelően bevezeti további kínai portékákra 16 milliárd dollár értékben a 25 százalékos vámtarifákat – erősítette meg kedden, helyi idő szerint a kora esti órákban Robert Lighthizer, az Egyesült Államok kereskedelmi főtárgyalója.