55 találat a(z) óvoda cimkére

Iskolai, óvodai levelezés közösségi platformokon – itt az adatvédelmi hatóság iránymutatása Cikk

Óvodákban és iskolákban is használnak különböző üzenetküldési lehetőségeket, például az intézmény és a szülők vagy a szülők egymás közötti kommunikációjához. Mivel a szolgáltatók jellemzően harmadik országbeliek, az adatok pedig gyermekekre vonatkoznak, így adatvédelmi szempontból óvatosan kell eljárni. A hamburgi adatvédelmi hatóság iránymutatása ezen élethelyzetekre nyújthat segítséget.

Adómentes juttatás óvodai, bölcsődei ellátás számla megnevezése Kérdés

Tízmilliárdos keretösszeggel új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban Cikk

Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, közölte az MTI.

Munkába járás közigazgatási határon belül Kérdés

Óvodai költségtérítés adómentessége Kérdés

Vádat emeltek egy óvodaüzemeltető ellen, aki miatt áramütés ért egy kislányt Cikk

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 48 éves nővel szemben, aki óvodaüzemeltetőként nem burkoltatta be a hűtő-fűtő elektromos berendezéseket, és emiatt egy kislány áramütést szenvedett – közölte a Fővárosi Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Közcélú adomány Kérdés

Hagyományőrző táncoktatás tárgyi áfamentessége Kérdés

3 rendelet és 8 határozat jelent meg az éjjel Cikk

Október 13-án, a 2022. évi 165. számú Magyar Közlönyben 3 rendeletet és 8 határozatot hirdettek ki.

Lakhatási támogatás Kérdés

Adómentes óvodai, bölcsődei szolgáltatás, ellátás Kérdés

Papír- és ruhagyári állásajánlatok az Ukrajnából menekülőknek Cikk

A Vajda-Papír csaknem 100, a szombathelyi Styl Ruhagyár pedig 70 munkahelyet ajánl fel az Ukrajnából menekülőknek.

Iskolai előkészítő oktatás áfája Kérdés

Alapítvány átad Kérdés

Jubileumi jutalom számítása Kérdés

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Külföldi részvényjuttatás kezelése a társasági adóban

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Elengedett pótbefizetés adókötelezettsége?

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Támogatás nyújtása/nem közcélú adomány

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 December
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink